Több pénzt az utánpótlásra

A kluboknak jelentősebb összegeket kell fordítaniuk az utánpótlásukra. Átszervezik a szövetség utánpótlás-bizottságát. Siti Beáta a leány ifjúsági válogatott mellett a felnőtt női együttes mellett dolgozik. Nagy László szerint Talant Dujshebaev szövetségi kapitány túlbecsülte a fiatalok tudását. Sajtótájékoztatót tartották a kézilabda-szövetségben.

reb  Február másodika fontos nap a hazai kézilabda életében, hiszen a nem csupán a szűkös terem miatt rendkívüli nagynak mutatkozó sajtóérdeklődés mellett mindkét felnőttválogatottat érintő kérdésekről számolt be a kézilabda-szövetség vezetése.

Kezdésnek az elnök, dr. Kocsis Máté felvezette, hat stratégiai irányvonalról döntöttek, amelyeket pontosan tavasszal dolgoznak ki (vélhetően még a következő szezon versenykiírásai kidolgozása előtt).

siti_eszter01_cseh

Siti Beáta (feketében) a felnőttek között is segít  •  Fotó: Cseh Péter/MKSZ

Többek között szabályozni akarják a magyar és külföldi játékosok arányát a bajnokságban, és Kocsis elnök szerint téma lehet a fiatalok hangsúlyosabb szerepeltetésének a kérdése is. Az edző- és az utánpótlás-bizottságot is alaposan át kell szervezni. A legfontosabb azonban az, hogy a klubok a támogatásoknak köszönhetően jó helyzetben vannak, így elvárható, hogy jelentős összegeket fordítsanak a saját utánpótlás nevelésére. Hozzátette, nyilván vannak egyesületek, amelyek már eddig is mindent megtettek, de előbbre kell lépni.

Mint kiderült, a női válogatottat az elkövetkező Európa-bajnoki selejtezőkön az Ambros Martín (Győr), Elek Gábor (FTC) páros irányítja, Siti Beáta segítségével. Siti korábban Karl Erik Böhn mellett dolgozott a társulattal, amely Eb-bronzérmet szerzett. Jelenleg az ifjúsági válogatott stábjának a tagja.

„Hajdu János a szakmai mentorom, az adott szavam is kötelez, ráadásul fontosnak érzem a munkát a korosztályos csapat mellett, így semmiképpen sem szeretném feladni az ottani feladatkörömet – nyilatkozta készségesen honlapunknak a korábbi kiváló irányító. – Könnyíti a dolgomat, hogy a lányok augusztusban szerepelnek az ifjúsági világbajnokságon, de biztosan húzós négy hónap vár rám, és a többszörös terhelés kompromisszumokat kíván mindenkitől.”

A férfiválogatottra térve – amelynek éléről közös megegyezéssel távozott Talant Dujshebaev kapitány – Nagy László, a csapat kulcsjátékosa elmondta, talán egy-két pozícióval végezhettek volna előrébb, de ezzel az együttessel, a kilenc újonccal az Eb-12. hely volt a realitás. Úgy látja, az immár exkapitány túlértékelte a fiatalok tudását.

Mocsai Lajos, a szövetség tiszteletbeli elnöke arra emlékeztetett: ő már évekkel ezelőtt jelezte, a Nagy Lászlóék korosztályát követően csupán Császár Gáborék értek el jelentősebb eredményeket, majd kimaradt nyolc év, és alig akadt játékos, akit beépíthetett vagy beépíthettek volna a válogatottba. Elismeri: ez persze felveti a tehetséggondozás kérdését, azonban úgy látja, tettek lépéseket anno. A 2013-2014-es szezonban az NB I-ben szerepelt a juniorválogatott, amely elérte az élvonalban maradáshoz szükséges pontszámot. Csakhogy óriási jövés-menés zajlott a javarészt Csoknyai István vezette társaságban, ahogyan írtunk róla, hatvannégyen fordultak meg a keretben.

Az ifjúságiak 2014-es Eb-ezüstérmét leszámítva az utánpótlás-válogatottak az elmúlt években nem értek el jelentős eredményeket. „Márpedig aki követi a kézilabdát, az tudja, a korosztályos és felnőttsikerek szorosan összefüggenek, elég most az Európa-bajnokságot megnyerő németekre gondolni” – jelezte Mocsai.

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS