Kontrecz visszatáncolt

A 19 éves Kontrecz Márk december 5-én bejelentette: abbahagyja az ökölvívást. Négy nappal később, elmondása szerint edzője és menedzsere, Petrányi Zoltán unszolására úgy döntött: visszakozik, és inkább profinak áll. Edzenie nincs hol és kivel, szerinte ez azonban nem állhat az útjába.

Majer Dániel Nemrég írtunk Kontrecz Márk junior Európa-bajnoki bronzérmes ökölvívónak, a magyar utánpótlás egyik legtehetségesebb fiataljának a visszavonulásáról. Négy nap sem telt bele, az ex-bokszolóból ismét simán csak bokszoló lett, miután úgy döntött, megpróbálja folytatni karrierjét.

Itt még edzőteremben Fotó: fightermagazin.hu

Itt még edzőteremben  •  Fotó: fightermagazin.hu

„Miután bejelentettem a visszavonulásomat, mindenki azt vágta a fejemhez, hogy eldobtam tíz évet az életemből, nem lesz belőlem senki, mert csak az ökölvíváshoz értek” – mondta a junior Európa-bajnoki bronzérmes. Márkot kiemelkedő tehetségnek tartották edzői, jelenlegi menedzsere és trénere, Petrányi Zoltán is próbálta meggyőzni. „Azt mondta, nem adhatom fel, mert sok tehetség szorult belém, és ha kis szorgalommal párosulna, a világon senki sem állíthatna meg.”

Hacsak a felkészülés körülményei nem. Barátnője miatt Márk Kecskemétre költözött, a helyi klub edzőtermét pedig nem használhatja. Konkoly István vezetőedző elküldte, miután felhagyott az amatőr boksszal és profinak állt. Budapesten tudna hol edzeni, ő azonban inkább a barátja segítségével Kecskeméten, gyakorlatilag az utcán készül majd. „Naponta öt kilométert sétálok azért, hogy tréningezhessek a szabad ég alatt. Se bokszzsákom, se edzőpartnerem, de a legjobb barátom felajánlotta, hogy mindenben segít. Meg kell tanítanom neki a helyes kéztartást, de előbb-utóbb biztosan belejön, és rendesen tudunk edzeni.”

Motivációt pedig nem akárhonnan, az amatőr boksz egyik meghatározó országának az ökölvívóiból merít. „Párszor jártam Kubában a felnőttválogatottal. Az ottaniaknak még ilyen lehetőségeik sincsenek, mint most nekem, mégis a világ legjobbjai, úgyhogy a dolog csak rajtam múlik. Mindennap edzeni fogok, és bebizonyítom magamnak, hogy meg tudom csinálni. Persze, könnyebb lenne a fűtött edzőteremben, ahol rengetegen hajtanak előre, de úgy vagyok vele, hogy ami nem öl meg, az megerősít.”

A felkészülésre nem lesz sok ideje, Petrányi Zoltán szervezésének köszönhetően egy hét múlva már szorítóba is lép Budapesten, de december 22-én és 29-én is lesz egy-egy mérkőzése.

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS