Korda újdonságok a Baja Carpathia-ra

 

2012. június 27. Vál, Magyarország
Baja Carpathia beharangozó

 

Több újdonsággal is készül a Terep-rallye Országos Bajnokság éllovasa a sorozat következő állomására, Korda Erik és Czeglédi Péter egy kívül-belül megújult autóval vág neki a hétvégi Baja Carpathia-nak.

 

,,Nincsenek kellemes emlékeim a lengyel versenyről.” -mondta Korda Erik. „Pedig tavaly, amíg mentünk nem lehetett okom a panaszra, hiszen a magyar értékelésben nyertük a prológot, szombaton pedig egy abszolút szakaszgyőzelemmel kezdtünk, még Zapletal gyári BMW-jét is megelőztük. Azonban leginkább a csúnya baleset maradt meg az emlékemben, az erdőben sikerült lerombolnom a Nissan hátulját. A másik bajom, hogy itt elég mély homokos pályákon kellett autóznunk, ami se nekem, se az autónknak nem annyira feküdt.”

 

A homokos pályákon kiemelten fontos, kinek mennyire erős az autója és ebben a versenyszámban a Korda Racing autója kissé elmaradt a vetélytársakétól. Erik azonban nem az a típusú versenyző, aki ebbe bele tudna törődni, a lengyel versenyre ezen a téren is előrelépést ígér. „A mi ,,kis” motorunk még magához képest sem volt a csúcson, nem beszélve arról milyen hátrányban vagyunk a 7 literes erőművekkel szemben. Most sikerült egy kicsit itt is előrelépni, a Baja Carpathia-ra a Nissan megkapja a dél-afrikai csúcsmotort, ami nagyjából 50 lóerővel erősebb annál, mint amivel eddig mentünk. Így elértük a Nissan végső határait, az autóba most már minden benne van, ami benne lehet. Az új motorral párhuzamosan egy kicsit a megjelenésünk is változik, új ruhába ötöztetjük az autót. Az esélylatolgatásba most nem mennék bele, mert legutóbb is megkaptam, hogy csaltam, azért tudtam, hogy Kapuváron nem a legerősebb autó fog győzni. Pedig szerintem a napnál is világosabb hogy az a verseny a futóműről szólt, mint ahogy ez pedig a motorerőről fog. Egy kicsit zavar, hogy valaki nem képes elfogadni azt a helyzetet, hogy mi állunk az élen, de majd az év hátralevő részében lesz ideje barátkozni ezzel a helyzettel. Nekünk most az a legfontosabb, hogy ne hibázzunk, idén mindenképp célba kell érnünk.”

 

A péntektől-vasárnapig tartó rendezvényen összesen 5 szelektív szakasz kerül lebonyolításra. Az első, pénteki napon egy 4 kilométeres prológra kerül sor, szombaton két 91 kilométeres szakasz, vasárnap pedig két 88,6 kilométeres pálya vár a mezőnyre.

 

A Korda Racing együttműködő partnerei: ADMIRAL ELECTRONIC CLUB, TOTAL HUNGARIA Kft., Metrober Kft, Corax Bioner ZRt, Mercur Rent a Car Kft, Segway, Victoria’s Secret, Alabárdos etterem, T. G. I. Friday’s Budapest, Prestige Products Hungary Kft, Bodrogi Kúria, West Bridge, Surgi Care, Study Kft, Colonell Kft, G-Roby Net Shop, BHS Medical

A cikk folytatódik..! kattintson ide!

Share: