Kosárlabda: Az Alba Fehérvár átalakult, de tartaná a színvonalat

Az előző évadban ötmeccses döntőben szenvedett vereséget az Arconic-Alba Fehérvár férfi kosárlabdacsapata a Falcótól. A kék-fehérek ezúttal kilépnek a nemzetközi porondra is, Simon Balázs ügyvezető abban bízik, hogy ismét erős együttes épül.

Simon Balázs (fotó: Fejér Megyei Hírlap, Nagy Norbert)

Szerette volna egyben tartani a férfiélvonal ezüstérmes csapatának magját a a vezetőség, hiszen remekül sikerült az Alba Fehérvár előző évada: a Falco ellen hatalmas csatát vívott a döntőben, és csak az ötödik mérkőzésen dőlt el az aranyérem sorsa.

„A magyar magból Somogyi Ádámmal és Pongó Marcell-lel is szerettünk volna hosszabbítani, előbbi végül a spanyol Andorrát, utóbbi a szombathelyieket választotta – mondta Simon Balázs. – A légiósok közül Isiah Philmore-t sikerült megtartani, rajta kívül Quincy Fordot is szívesen láttuk volna újra, de az olasz élvonalból kapott ajánlatot, és nem tudtunk versenyezni vele. Szabó Zsolt pedig befejezi pályafutását, az utánpótlásban edzőként kezd dolgozni, de a felnőttegyüttesnél is besegít.”

Az előző évadban Somogyi Ádám és Takács Milán vitte el a kötelező U23-as perceket, az előbbi elment, az utóbbi kiöregedett, ezért a Nyíregyházán sok rutint szerző Kiss Benedek és Kass Balázs, valamint a Körmendről érkező Balogh Máté kaphatja a legfontosabb szerepet fiatalként, de berobbanhat a saját nevelésű Góbi Marcell vagy éppen Kertész Dávid is.

„A magyar magból többen távoztak, a rotációnk szűkösebb lesz, így az eredeti tervekhez képest nem négy, hanem öt idegenlégióst szerződtettünk – folytatta Simon Balázs. – Ezen a téren adódott némi nehézség, a már szerződtetett fiatal amerikai Brandon Jonesnak lejárt az útlevele. Bevallása szerint három hetet kellett volna várni rá, míg csatlakozni tud, de a nagykövetségen azt mondták, öt héttől öt hónapig is elhúzódhat a procedúra, mi pedig nem kockáztathattunk, ezért hoztuk helyére az előző évadban Sopronban szereplő Jordan Barnettet.”

Az Alba öt légiósából négy már játszott Magyarországon, a center James Dickes Szegeden futott parádés idényt, Barnett a Sopron előtt Zalaegerszegen produkált figyelemre méltó statisztikát, az irányító Siyani Chambers pedig az előző évadban Körmenden ért el 15 pontos átlagot. Rajtuk kívül maradt ugye Philmore, egyedül a 26 éves bedobó, Kris Martin nem szerepelt még hazánkban, de Csehországban már bőven szerzett európai rutint.

„Szerettünk volna a Bajnokok Ligájában selejtezőt játszani a főtábláért, erre sajnos nem kaptunk esélyt, talán azért, mert az előző évadban a Falcón és a Körmenden kívül sem mi, sem más magyar csapat nem vállalta a nemzetközi szereplést – folytatta az ügyvezető. – Igazából a FIBA Európa-kupával számoltunk, szeretnénk a lehető legjobban szerepelni és továbbjutni az első csoportkörből. Azért nehéz a feladat, mert csak a kvartettek első helyezettjei jutnak biztosan tovább, illetve a tíz csoportból a hat legjobb második. Fontos a nemzetközi szereplés, de elsősorban a hazai porondon kellene jól teljesíteni.”

Simon Balázs szerint nagyon nehéz megjósolni, hogy az átalakult Alba mire lehet képes a következő évadban, hiszen a többi együttes ereje sem körvonalazódik egyelőre. Az első tapasztalatok jók, az ügyvezető szerint fontos lenne, hogy a keretet elkerüljék a súlyosabb sérülések, ez esetben Simon szerint ismét fontos tényező lesz a Fehérvár a magyar bajnokságban.

Érkezett: Balogh Máté (Körmend), Jordan Barnett (amerikai; Sopron), Siyani Chambers (amerikai; Körmend), James Dickey (amerikai; Prometej, ukrán), Kass Balázs, Kiss Benedek (mindkettő Nyíregyháza), Kris Martin (amerikai; Ústí Nad Labem, cseh)
Távozott: Balsay Ádám (Oroszlány), Quenton DeCosey (amerikai; ?), Mbacke Diong (szenegáli-amerikai; ?), Quincy Ford (amerikai; Pesaro, olasz), Pongó Marcell (Falco), Somogyi Ádám (Andorra, spanyol), Szabó Zsolt (visszavonult)

Post Views: 2

JochaPress