Közel volt az újabb bravúr, de búcsúzott a negyeddöntőben a magyar férfi válogatott 

A magyar férfi válogatott három meccslabdáról 3-2-re kikapott pénteken a sztárokkal teletűzdelt, házigazda svéd együttestől, így a negyeddöntő jelentette számára a végállomást a malmői asztalitenisz csapat Európa-bajnokságon.

Szudi Ádám
Szudi Ádám

A világranglistás helyezések sok mindent elárultak az esélyekről, amíg ugyanis a rivális mindhárom asztalhoz lépő játékosa az első negyvenben van a nemzetközi szövetség rangsorában, addig a magyarok legjobbja, Majoros Bence a 115. Ezzel együtt – ahogy Muskó Péter szövetség kapitány előrevetítette – a magyar együttes az angolok nyolcaddöntős búcsúztatása után az újabb bravúr reményében vette fel a harcot a hazaiakkal.

Majoros szoros szetteket vívott a 21 éves, két éve világbajnoki ezüstérmes Truls Möregardh-dal, de végül nem sikerült játszmát nyernie, pedig a harmadik felvonásban nagyon közel állt hozzá, ugyanis 10-6-ra vezetett. A közönség által űzött-hajtott rivális innen fordított. 

Szudi Ádám (275.) ellenfele Kristian Karlsson (37.) volt, de ő sem feltett kézzel állt az asztalhoz, olyannyira, hogy az első szettet sikerült besöpörnie, az elvesztett második után pedig a harmadik is az övé lett. A balkezes Karlsson azonban ismét egyenlített, így jöhetett a döntő játszma, amelyben Szudi végig vezetett, végül az első meccslabdáját értékesítve kiegyenlítette a párharcot.

Lakatos Tamás (321.) eddig mindhárom mérkőzését megnyerte az Eb-n a hármas pozícióban, ez a remek sorozat Anton Källberg (21.) ellen sem szakadt meg. A klasszis svéd ugyan mindent megpróbált, a negyedik szettben még a labdát is kicseréltette látszólag indokoltatlanul, de a magyar játékost ő sem tudta megállítani. Lakatos a második meccslabdáját értékesítve megint 3-1-re nyert, így a magyar válogatott karnyújtásnyira került az éremszerzéstől.

Következett Möregardh és Szudi, s a svéd asztaliteniszező a második szettet leszámítva bizonyította, miért is jegyzik a világ legjobbjai között, 3-1-es győzelme pedig azt jelentette, hogy az ötödik meccs dönt a továbbjutásról.

Hazai közönség előtt Karlssonon volt a nagyobb nyomás, Majoros pedig kihasználta ezt. Remekül szervált, felszabadultan játszott, többször is elnémította a szurkolókat

Miután megnyerte az első játszmát, 4-8-ról a másodikat is megfordította, így már csak egy szettre volt az elődöntő. Ekkor azonban jött a fordulat, az ellenfél egyre jobban belelendült, előbb szépített, majd egyenlített, a döntő játszmában pedig már nála volt a lélektani előny. Ezzel együtt Majoros tartotta vele a lépést, sőt, 6-6 után 9-6-ra ellépett, majd 10-8-nál két meccslabdához jutott. Mindkettő elment, de 11-10-nél jött az újabb esély, amely ismét kihasználatlan maradt.

A svédek 12-11-nél jutottak először mérkőzéslabdához, Karlsson pedig ki is használta ezt talpra ugrasztva a Malmö Aréna közönségét, egyben szertefoszlatva az éremről szőtt magyar álmokat.  

„Még a hatása alatt vagyunk a három és fél órás mérkőzésnek – kezdte a mérkőzés utáni értékelését Muskó Péter szövetségi kapitány.

„Amikor Svédországban a svédek ellen 2:2-nél meccslabdád van, és nem sikerül győzelemre váltani, az lelkileg megviseli a csapatot. Odáig viszont el kell jutni. Ilyen erős a magyar férfi asztalitenisz-válogatott, az aranyesélyes svédek ellen meccslabdáig jutott. Az egészet nézve ez egy büszkeségre okot adó teljesítmény. Szudi szenzációs győzelmet aratott, az asztal túloldalán egy páros világbajnok állt Kristian Karlsson személyében. Möregardh ellen a szettek végéig eljutottunk, tovább nem, nem véletlenül egyéni világbajnoki ezüstérmes. Lakatos Tomi Anton Källberg elleni győzelmére találjon szavakat, aki tud, ahogy arra is, hogy Majoros Bence meccslabdáig jutott Karlsson ellen. Nem voltunk még hasonló helyzetben, úgyhogy nem tudom, mennyi idő kell ahhoz, hogy ezt a meccset fel tudjuk dolgozni. Vannak céljaink, kezdődik a szezon, lesz világbajnokság, megyünk előre!”

A svédországi viadalra a kontinens 24-24 legjobb együttese jutott ki, mindkét nemnél nyolc háromcsapatos csoportot alakítottak ki, ezekből az első két-két gárda lépett tovább az egyenes kieséses szakaszba, a 16 közé.

A magyar válogatott a csoportjában a portugáloktól kikapott, a görögöket pedig legyőzte, majd a nyolcaddöntőben meglepetésre megverte az angolokat is nagy csatában, 3-2-re.

A vasárnapig tartó torna a jövő februári, dél-koreai csapat vb-re kvalifikáló kontinentális verseny: a negyeddöntősök – így a magyar férfiak is – automatikusan kijutottak, további négy hely pedig azoknak a nyolcaddöntős csapatoknak jut, amelyek a legjobb pozíciót foglalják majd el az októberi világranglistán.

A malmői Eb győztese kvótát szerez a párizsi olimpiára.

A magyar női válogatott a nyolcaddöntőben esett ki, legyőzője, a szlovák együttes a negyeddöntőben búcsúzott a franciákkal szemben.

Asztalitenisz csapat Európa-bajnokság

Negyeddöntő

Férfiak:

Svédország – Magyarország 3-2  

Truls Möregardh-Majoros Bence 3-0 (9, 8, 10)
Kristian Karlsson-Szudi Ádám 2-3 (-6, 7, -10, 7, -5)
Anton Källberg-Lakatos Tamás 1-3 (5, -11, -11, -10)
Möregardh-Szudi 3-1 (8, -11, 3, 4) 
Karlsson-Majoros 3-2 (-8, -9, 3, 6, 11)

Németország-Horvátország 3-2
Franciaország-Belgium 3-1
Portugália-Dánia 3-2
    Az elődöntőben: Németország-Portugália, Franciaország-Svédország

Nők:

Németország-Olaszország 3-0
Portugália-Svédország 3-1
Franciaország-Szlovákia 3-1
Románia-Spanyolország 3-2
    Az elődöntőben: Németország-Portugália, Franciaország-Románia

Forrás: MOATSZ / MTI

Bravúrral negyeddöntőben a magyar férfi asztalitenisz-válogatott

Post Views: 1

JochaPress