Kvjat rendet tett a fejében a szünet alatt

F1

2016. szeptember 14. szerda, 20:45

Szerző: Bognár Viktor; Fotó: DPPI

Emlékezhetünk, hogy július végére mennyire összetörten nyilatkozott és versenyzett már az idén az F1-ben komoly meghurcoltatásokon átesett Danyiil Kvjat. Az orosz úgy érzi, sikerült összeszednie magát.

Amikor a Német Nagydíj hétvégéjén olyan lemondó megnyilvánulásokat hallottunk a Toro Rosso pilótájától, mint hogy rajta már a nyári szünet négyhetes pihenője sem segíthet, akkor Kvjat F1-es jövőjéről is kicsit elkezdett lemondani a közvélemény, megelőlegezve, hogy jövőre már biztosan az új Red Bull-növendék, Pierre Gasly veszi át a helyét a csapatnál. Az orosz azonban most elmondta, nem adja fel ilyen könnyen az álmait, nyáron ugyanis sikerült visszanyernie önbizalmát.

kvjat-toro-rosso

„Nagyon nagy szükségem volt arra a gyárbezárásra. Rengeteg stressz, nyomás és gondolat gyülemlett fel bennem, és az egész már kicsit túllépett a határon, de a szünet alatt képes voltam kitisztítani a fejem” – beszélt a Német és a Belga Nagydíj közötti pihenőről Kvjat az Autosportnak.

Azóta már le is pergett két futam, amelyeket az orosz egy 14. hellyel és egy kieséssel zárt, de ezeknek nem is tulajdonít nagy jelentőséget, hiszen a tempós Spa és Monza nem feküdt a motorfejlesztéseknek híján lévő, tavalyi Ferrari-erőforrásokat használó Toro Rossónak. Kvjat bízik benne, hogy a hátralévő futamokon még képes lesz pontszerzésekkel bizonyítani képességeit, hiszen a Gasly által rá leselkedő veszéllyel ő is tisztában van.

„Természetesen a Red Bull kezében van a döntés a jövőmet illetően. A Formula-1-ben bármi megtörténhet, és az elmúlt öt évem a versenyzésben rengeteg csúcs- és mélypontot is hozott. Az elmúlt hat hónapban újabb változás történt, amelyben nem volt túl kényelmes dolgozni” – utalt a Red Bullon belüli lefokozására.

„Még mindig úgy hiszem, hogy képes vagyok magamból kihozni a legjobbat, szóval részemről minden rendben van, minden percet élvezek a pályán. Koncentrált tudok maradni, jól együttműködök a mérnökeimmel, és úgy érezzük, hogy egyre közelebb kerülünk az autó határaihoz. Eddig a legjobb hétvégéimet Bakuban és Monacóban teljesítettem a csapattal, és remélhetőleg hasonló lesz a helyzet a következő utcai pályán, Szingapúrban is.”

Forrás: www.formula.hu – RSS