Lauda: Ki terjeszti ezeket az álhíreket?

F1

2015. november 8. vasárnap, 10:55

Niki Lauda nem érti, miért gondolja azt jelenleg mindenki, hogy megromlott a viszonya Toto Wolffal és a Mercedes vezetőségéből való távozást fontolgatja. Az osztrák szerint továbbra is remekül dolgoznak együtt.

Nemrég a brit Times számolt be arról, hogy nézeteltérések vannak Wolff és Lauda között, amit tovább tetéz, hogy a háromszoros bajnok a Mercedes csapatának elnöki pozíciója mellett továbbra is folytatja munkáját a német RTL televíziós szakértőjeként, a két állás pedig nem igazán fér össze egymással.

lauda

A Frankfurter Allgemeine Zeitung megkérdezte Laudát is, hogy mi igaz a híresztelésekből, a 66 éves osztrák pedig felháborodottan reagált: „Semmi ilyenről nincs szó. Szerződésem van 2017-ig, amit ki is akarok tölteni.”

„Fogalmam sincs, ki terjeszti ezeket a híreket a világban. A mexikói verseny után odaszóltam Sebastian Vettelnek, miszerint ’Nem mentek valami jól ma a dolgaid!’. Mire ő valami olyasmit felelt, hogy ’Nos, nálatok is elég zűrzavaros a helyzet!’. De az igazság az, hogy Toto és én harmonikus kapcsolatban dolgozunk együtt és minden csodálatos.”

Elmondása szerint a több mint egy évtizede folytatott tévés munkáját is meg akarja tartani, hiszen ennek valójában semmi akadálya nincs. „Maradni akarok, és ha ők is ugyanezt szeretnék, akkor folytatni fogjuk” – mondta.

Forrás: www.formula.hu – RSS