Licencügy: gáz, szivárgás

Győrben és Pécsett is komoly problémát okoz a tehetséges gyerekek elszivárgása, de a klub NB I-es licenchiányát hosszútávon a Kecskemét, a Nyíregyháza és a Pápa utánpótlása is megérezheti.

Nagy-Pál Tamás Bő két hónapja Vincze Ottó beszélt arról először honlapunknak (ITT), hogy a Győri ETO akkor még  bizonytalan helyzetét kihasználva a nagyobb akadémiák és egyesületek megpróbálták elcsábítani a tehetségeket. Néhány nappal ezelőtt kiderült: Pécsett is hasonló helyzettel kell szembesülni. Noha a PMFC (címlapfotó: pmfc.hu) tulajdonosa, Matyi Dezső és a városvezetés néhány napja hosszú tárgyalások után megegyezett a klub eladásáról, addigra elszivárogtak a legnagyobb ígéretek.

Pécsi

„Sajnos már legalább huszonöt fiatal elment tőlünk, és mondanom sem kell, hogy ők a legtehetségesebbek – árulta el Magyar Márk sajtófőnök. – Bár minden erőnkkel azon dolgoztunk, hogy megmentsük az utánpótlás, a klub körüli hosszú hercehurca nyomán eligazoltak a gyerekek. A megegyezésnek köszönhetően viszont már tudunk jövőképet biztosítani a fiataloknak.”

Győrött annyival rendezettebb a helyzet, hogy már eldőlt: az utánpótláscsapatok szeptembertől is az első osztályban játszhatnak. „Ennek ellenére kőkemény helyzettel szembesülünk – mondta elkeseredetten Preszeller Tamás szakmai igazgató. – Az összes tehetséges, illetve korosztályos válogatott játékosunkat megkeresték különböző klubok. Közülük is kiemelkedik a Ferencváros, amely gyakorlatilag kivégezte az U17-es csapatunkat. Öt játékosunk már biztosan távozik a Népligetbe, de valószínűleg még egy csatlakozik hozzájuk. Összesen tizenöt tinédzser futballistánk ment el, de tényleg szinte mindenkit megkerestek, s a többieket is csak nagy nehézségek árán tudtuk megtartani. Sajnos várható volt, hogy ez történik, annak ellenére, hogy az anyagi háttér stabil, hiszen az önkormányzat is mögénk állt. Nem tudom, hogy valójában mi lehetett a vonzóerő, hiszen tizenhat éves játékosokról beszélünk, akik a következő szezonban még biztosan nem lesznek érettek az NB I-re. Persze nagyon ügyesek, úgyhogy később odaérhetnek, de a fejlődésük tempója nálunk sem lassult volna.”

NB I-es csapat Kecskeméten sincs, ám Török László utánpótlás-igazgató szerint ennek a hatását nem érzik meg különösképpen. „Eddig évente két minőségi játékosunk ment el, most négy távozott. Ez még belefér. Őket ráadásul már régebb óta keresték, és valószínűleg egyébként is eligazoltak volna. Elég, ha csak a Bayern Münchenben próbajátékon járt Gréczi Mártonra gondolok, aki az MTK játékosa lett. A jövővel tehát egyelőre nincs gond, de előbb-utóbb nyilván szükségünk lesz legalább egy NB II-es csapatra. Remélem, ezt mások is átérzik majd, és segítenek, különben mélyre süllyedhetünk az idő múlásával, mert hosszú távon nem versenghetünk az elit akadémiák pénzügyi és infrastrukturális hátterével.”

Gréczi Márton

Egylőre a Nyíregyháza szakmai igazgatója, Brekk János sem tart a győri és a pécsi jelenségtől. Mivel a műhely legtehetségesebb gyerekeit folyamatosan tesztelik az első csapatban, komoly szerep várhat rájuk a következő szezonban az NB III-ban. „Én azt érzem rajtuk, hogy kötődnek a klubhoz. Itt szeretnének futballozni, és sem az edzők, sem a szülők nem kerülnek meg minket.”

„Tíz-tizenöt gyereknél több, szerintem, nem hagy el minket – merengett Tóth Péter, a Pápai ELC ügyvezető igazgatója. – Igazából csak a felkészülés kezdetén szembesülünk azzal, hogy milyen mértékű az elszivárgás. A legkisebbeket biztosan nem viszik másik városba, ez inkább azoknál fordulhat elő, akik éppen befejezik az általános iskolát, és továbbtanulás előtt állnak. Amit biztosan tudunk: korábbi szakmai igazgatónk, Nagy Mihály most a Videotonban dolgozik. Elég jól ismeri az állományunkat, így meg is keresett már néhány gyereket. Ennek természetesen nem örülünk, de nem tudunk ellene mit tenni. Próbálunk olyan körülményeket és szakmai hátteret teremteni, hogy ne akarjanak elmenni a srácok. Tény, hogy minél előbb szükség lenne legalább NB III-as gárdára a motiváció érdekében. A lényeg, hogy nem siratjuk a múltat, és pozitívan látjuk a jövőt.”

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS