Liverpool: az angol sajtó már tudja, mekkora összegért érkezhet az új menedzser!

Miután Xabi Alonso elkötelezte magát a Bayer Leverkusen mellett, a Liverpool legfőbb menedzser-jelöltje Jürgen Klopp pótlására az a Rubén Amorim, akinek a megszerzése az angol lapok szerint igencsak ‘drága mulatság’ lenne a “vörösök” számára.

Mint azt mi is megírtuk, egybehangzó hírek szerint a portugál Sproting 39 esztendős trénere lehet a befutó a Liverpool megüresedő kispadjára, azonban egy komoly akadálya ütközhetnek az angolok.

A Sprotingnál 2020 márciusa óta dolgozó, a klubbal portugál bajnoki címet, portugál Ligakupát (2-szer is – a szerk.) valamint portugál Szuperkupát szerző vezetőedzőről nem mondana le egy könnyen a lisszaboni együttes, már ami az anyagiakat is illeti.

Az angol sajtóban megjelentek szerint vezetőedzők esetében elképesztően magas, 15 millió eurós, úgynevezett lelépési díjat is elkérhetnek a Sportingnál, ahol 2026 nyaráig szól Ruben Amorim szerződése.

A Liverpoollal kapcsolatban egyre felkapottabbá váló tréner jövőjét illetően nem lennénk meglepve, ha rövidesen konkrét döntések is születnének az ügyben…

fociclub

A Liverpool: az angol sajtó már tudja, mekkora összegért érkezhet az új menedzser! bejegyzés először Hírpláza-én jelent meg.