Magyar találmány a sportág szabályalkotói előtt

mlsz.jpg

Maruzsi László feltaláló már évekkel ezelőtt megtervezte azt a rendszert, amelynek segítségével meg lehet határozni a vitás helyzeteket (a leseket, valamint azt, hogy a labda áthaladt-e a gól-, alap-, vagy oldalvonalon). A találmány használata közben nem kellene megállítani a játékot, az asszisztensek zászlajába épített, kamerák képei által feldogozott adatok alapján jelző szerkezet nyomban megmutatná, mi a helyes döntés.

A rendszert a feltaláló és Dunai Antal, az MLSZ szakmai alelnöke csütörtökön Zürichben bemutatta a FIFA illetékeseinek is.

– Fernando Tresaco Garcia, a FIFA játékvezetői bizottságának elnöke, valamint a nemzetközi szövetség két tisztségviselője fogadott minket, megnézték prezentációnkat, és egy filmet a rendszer működéséről – tájékoztatta honlapunkat Maruzsi László. – Jó néhány kérdést tettek fel, amelyekre választ is adtunk, végül gratuláltak és elmondták, hogy továbbítják az anyagunkat a sportág szabályalkotó testületének, az IFAB-nak. A folyamat tehát elindult, a következő lépés az IFAB válasza lesz, amit minden bizonnyal újabb bemutató követ majd, immár a szabályalkotók előtt.

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.