Majdnem döntő

Álom maradt a döntő a 19 éves Kopasz Bálintnak, aki K–1 1000 méteren indult a riói játékokon: az algyői fiatal az előfutamot sikerrel vette, ám az elődöntőben ötödik lett, így nem léphetett tovább a fináléba.

reb Ahogyan arról honlapunk többször is írt, Dombvári Bence doppingesetét követően a második hazai válogatón második Kopasz Bálint kapta meg a lehetőséget az olimpiai szereplésre K–1 1000 méteren.

kopasz_balint_kovacs_tamas_mti

Kopasz Bálintnak nem sok hiányzott az éremcsatához  •  Fotó: Kovács Tamás/MTI

Kopasszal kapcsolatban nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy bár tavaly vb-t nyert ebben a számban, 19 évesen a királyszámban indulni a sportág legfontosabb eseményén legalábbis kemény feladat. Az Algyői Sportkör versenyzőjét különleges természete, nagyszerű koncentrációs készsége azonban alkalmassá tette a feladatra.

Az előfutam nem is okozott gondot, hiszen jól rajtolt, a vb-címvédő René Holtennel és a kanadai Adam vam Koeverdennel együtt elöl haladt. Ötszáz méternél ötödik, 750 m-nél a hatodik volt, ám jól hajrázott, s a nyolcas pályáról ötödikként ért célba, így elődöntőbe került.

A bő egy órával később rajtoló futamban sem ment rosszul, sokáig a még finálét érő negyedik helyen lapátolt, ám a hajrában elfáradhatott, vagy egyszerűen a többiek hajtottak jobban, mindenesetre ötödik lett, így a B döntőben folytathatja.

Jegyezzük meg: bár a kajak-kenuban általában nincs nagy jelentősége az időeredménynek, hiszen a külső körülmények miatt ritkán létezik két egyforma pálya, térjünk ki arra, hogy Kopasz jobb időt ért el, mint a második elődöntő négy fináléba kerülő kajakosa! Mivel közvetlenül egymás után indították a két futamot, tartalommal bír a kijelentés: Kopasz kicsit szerencsésebb besorolással elcsíphette volna a finálét.

Édesanyja, az őt felkészítő Kopaszné Demeter Irén előzetesen arról beszélt, hogy látatlanban aláírta volna az A döntőt, Bálint pedig úgy gondolta, ha minden stimmel, az első négy közé kerülhet. Nem sikerült, ettől függetlenül a kajakos nem keseredett el.

„Rendkívül nehéz versenyen vagyok túl, az erősebb elődöntőbe kerültem – értékelt magához képest szószátyáran az M4 Sportnak. – Jó formában vagyok, mindent megtettem, így elégedett lehetek az ötödik hellyel. Nem foglalkoztat, hogy én vagyok a sportág legfiatalabb magyarja a mostani olimpián. Fontos tapasztalatokat szereztem, szeretném, ha később dobogón is állhatnék. Nagy célom, hogy megnyerjen a B döntőt, kedden kiderül, sikerül-e.”

Az MTI-nek még azt is mondta: „Csak a pályámat figyeltem, érzékeltem, hogy az első négy között vagyok, sajnos, a végén nem láttam, hogy megelőztek, de nem tudtam volna már robbantani. Azt mondják, hogy a kajak ezer méter a királyi táv, ez a legnehezebb, én pedig még nagyon fiatal vagyok. Adnom kell magamnak két-három évet. A szüleimnek is köszönhetem, hogy nagyon jó az állóképességem, és a technikám is rendben van, de még erősödnöm kell.”

Az A és B döntőt kedden rendezik meg Rióban.

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS