Maldonado: Nincs értelme a Manorhoz menni

F1

2016. február 2. kedd, 16:07

Szerző: Berta Kitti; Fotó: Lotus F1 Team

Pastor Maldonadónak jelenleg nincs helye a Formula-1-ben, és ugyan mindent megtesznek majd menedzserével annak érdekében, hogy versenyzői ülést találjanak, ez nem idén fog megvalósulni.

Maldonado véget vetett a pletykáknak és Twitteren jelentette be, hogy a Renault-val szétválnak útjaik – ám azt is hozzátette, hamarosan viszontláthatjuk őt. A venezuelai versenyző szponzorai nem fizettek időben a csapatnak, amely korábban ultimátumot adott nekik, hogy amennyiben nem kapják meg a pénzt, elköszönnek Maldonadótól. Végül így is történt, így helyét a McLaren volt tartalékversenyzője, Kevin Magnussen veheti át.

Maldonado

Maldonado azonban biztosan nem adja fel végleg karrierjét, és szeretne minél hamarabb visszatérni a versenypályára – ezt Twitter-bejegyzésében is hangsúlyozta. Habár még van két szabad hely a mezőnyben – hiszen a Manor továbbra sem jelentette be versenyzői felállását – a pilóta menedzsere, Nicolas Todt úgy nyilatkozott, versenyzője biztosan nem szerződik a kiscsapathoz.

„Nem látok konkrét lehetőséget erre az évre, megpróbálunk visszatérni 2017-ben” – mondta. „A Manor nem opció számára. A Williamsnél és a Lotusnál töltött öt év után… minden tiszteletünk a Manoré, de nem lenne értelme Pastor esetében.” 

A menedzser hozzátette, a felek nem haraggal váltak szét, sikerült mindent emberi módon megbeszélniük, és hozzátette, hogy a Renault tisztességes volt az ügy során. „Nem akarok belemenni a szerződés részleteibe. A megállapodás megszüntetése barátságos módon zajlott, szóval nincs harag. Nagyon fair módon viselkedtek” – folytatta. 

Forrás: www.formula.hu – RSS