Märcz Tamás: mindig a győzelem a cél

marcz-tamas-5_b

Nagy megtiszteltetésnek nevezte Märcz Tamás a “felkérést” a kapitányi posztra. A szakember már januárban edzést vezényelne. 

marcz-tamas-5_b

 

Mint ismeretes a Magyar Vízilabda Szövetség elnöksége Märcz Tamást, Sydney olimpiai bajnokát választott Benedek Tibor utódjául.

“Nagyon nagy megtiszteltetés, hogy egy ilyen komoly tradíciókkal rendelkező országban, ilyen komoly elődök után engem kért fel az elnökség erre a feladatra. Ambiciózus vagyok, nagy várakozással tekintek a feladat elé, igyekszem a legjobb tudásomnak megfelelően ellátni majd a munkámat”

– idézte az MVLSZ honlapja a 42 éves szakembert, aki hozzátette, biztos benne, hogy szerződése részleteiről meg tudnak majd állapodni, hiszen minél hamarabb szeretné elkezdeni a munkát.

“Január első hetében szeretnék keretedzést tartani, meglátjuk, ez hogyan illeszkedik a klubok naptárába, de biztosan találunk megfelelő időpontot. A válogatott támaszkodik a klubokra, kettejük közt kölcsönhatásnak kell lennie, hiszen a válogatott sikere a klubok sikere. Szerintem a klubvezetők is átérzik ezt, és egyébként is jó a kapcsolatom az összes ob I-es edzővel, azokkal is, akik a válogatottakat adó kluboknál dolgoznak” – mondta a BVSC vezetőedzője. A pályázati kiírás szerint az új kapitány a klubedzői feladatait a szezon végéig elláthatja.

Märcz Tamás megjegyezte, a legjelentősebb vízilabdanemzet szövetségi kapitányaként a célok mindig a legmagasabbak, legyen szó barátságos meccsről, olimpiai döntőről, a cél mindig a győzelem, folyamatosan nyomás alatt van a kapitány.

“Mindig is így volt. Aki a magyar vízilabdában él, az tisztában van ezzel. Nem lep meg a teher, szívesen vállalom.”

A tréner elmondta, már zajlanak az egyeztetések a szakmai stábbal kapcsolatban, hamarosan nyilvánosságra kerül a névsor.

Märcz Tamás első nagy tornája nem kisebb megméretés lesz, mint a jövő évi budapesti vizes világbajnokság: “Szerénytelenség, ha a magyar vízilabdában valaki nem az első helyet tűzi ki, és alábecsülni sem szabad a csapatot, ezért mindig sikert várok, ahogy a közvélemény és a szakma is. Átrendeződött a vízilabda erősorrendje, kiegyensúlyozottabb a mezőny, mint például tizenhat éve, amikor a válogatottal olimpiát nyertem, de ettől függetlenül a célok nem változnak a jövőben sem. Mindenki ellen meg kell találni az ellenszert, a legerősebb riválissal szemben is.”

MTI / vizipolo.hu

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS