Massa: Amikor Alonso megérkezett, minden megváltozott

Felipe Massa (Fotó: Gibson / XPB Images)

Felipe Massa (Fotó: Gibson / XPB Images)

Massa nyolc évig volt a Ferrari versenyzője, 2003-ban pedig tesztpilótaként segítette a vörösöket, nem meglepő tehát, hogy az Olasz Nagydíj leintése után a vörösök fanatikus rajongói őt is tapsviharral jutalmazták. A brazil versenyző elmondta, a csapat szurkolóira még mindig szeretettel gondol, akárcsak a Ferrarinál töltött évekre, melyek során 11 futamgyőzelmet szerzett, 2008-ban pedig a világbajnoki cím megszerzéséhez is közel került. A szép emlékek ellenére azonban úgy érzi, jókor hagyta el az olaszokat, és fogadta el Sir Frank Williams csapatának ajánlatát.

„Mondjuk úgy, jó döntést hoztam a megfelelő időpontban” – utal csapatváltására a Repubblica című olasz lapnak adott nyilatkozatában. „Eljött a váltás ideje! A ferraris történetem gyönyörű volt; feszült és egyben őszinte, ahogyan azt a taps is példázza, amit a dobogón kaptam. Viszont itt volt az ideje, hogy ismét fontosnak érezzem magam” – magyarázza a brazil, aki saját elmondása szerint kezdetben minden támogatást megkapott csapatától, a 2010-es évben viszont valami megváltozott. „Eleinte [fontos voltam]. Aztán, amikor Alonso megérkezett minden megváltozott. Körülnézem, és hirtelen nem volt hatásom a részletekre, és ez a sport a részletekről szól” – folytatja.

„Ezeken a dolgokon csak akkor változtathatsz, ha megvan a hatalmad. Minden erről szól, és én elveszítettem a befolyásomat. Ennek a legfőbb tünete az volt, hogy már nem éreztem fontosnak magam. Elég volt csak szemkontaktusba kerülni a körülöttem lévőkkel. Egyszerűen, ott már nem lehettem boldog” – fogalmaz Massa, kinek véleménye szerint a Ferrari hozzáállása „rossz” volt az Alonso-korszakban, ugyanakkor elismeri, ezekben az évben saját magában is kételkedni kezdett. „Sokszor úgy gondoltam, nem kellene olyan kedvesnek lennem; sokkal inkább keménynek és önzőnek. Ezekben az időkben az ember magába néz, és számot vet!”

„Sok dolgot történt velem! Egy olyan legenda barátja lehettem, mint Michael Schumacher és egy olyan aranyifjúé, mint Jules Bianchi” – emlékszik vissza korábbi csapattársára, aki a sport legsikeresebb versenyzőjeként vonult vissza, és a vörösök pilótaakadémiájának tragikus sorsú francia védencére. „Két-három különböző korszakot teljesítettem, láttam az igazságtalanságot, amikor el kellett engednem a csapattársamat életem legrosszabb időszakában, de nagyon sokat nyertem is, és mindenekelőtt élveztem [ezt a korszakot]! Sokszor elesetem, de mindig felálltam. Nem változtam meg, Felipe maradtam, és a nehézségek, valamint azok megoldása még jobb emberré, még jobb apává tett” – összegez a dél-amerikai sportember.

Az utolsó ferraris évek alatt (2010 és 2013 között) Massa több alkalommal is a kritikák középpontjába került, manapság viszont a legtöbb alkalommal „másodvirágzásáról és feltámadásáról” írnak a Forma-1-es szakértők. Ő azonban nem haragszik azokra az újságírókra, akik korábban bírálták, ma pedig már elismerően szólnak róla. „Nem [vagyok mérges], hiszen előtte és utána is szép dolgokat írtak rólam. A következetesség az ő problémájuk. Ha szeretnék valami rosszat mondani azoknak, akik meggondolták magukat, már nem is jutna időm a vezetésre” – viccelődött az interjú végén.

Forrás: www.telesport.hu – RSS