Megvan Péni kvótája

Az ifjúsági olimpiai ezüstérmes, 18 éves Péni István indulási jogot szerzett a jövő évi riói ötkarikás játékokra, miután az azerbajdzsáni Gabalában zajló Világ Kupa-viadalon kilencedik lett légpuskában.

UP-info/MTI  Nemrégiben a honlapunknak nyilatkozva Péni István elmondta, mindent a sikeres olimpiai kvalifikációnak rendel alá, az iskolában még évet is ismétel. Az azerbajdzsáni Gabalában kifizetődött az elszántság.

Győrik Csaba szövetségi kapitány tájékoztatása szerint a mindössze 18 éves, ifjúsági olimpiai bajnok versenyző 626,6 körös eredményével egyetlen tizeddel lemaradt a nyolcas döntőről, ám mivel a fináléba csak két olyan sportoló jutott be, aki még szerezhet kvótát Rióra, a hétfői verseny harmadik olimpiai helye Pénié lett.

Péni István

Jól célzott Péni  •  Fotó: Szalmás Péter, MOB

A gabalai 10 méteres Világ Kupa-viadalon 112 fős mezőny gyűlt össze, s a szervezők három csoportra osztották a lövőket. Péni a reggeli első csoportban lépett lőállásba, és remek eredménnyel zárt. A fiatal puskás akkor a harmadik helyen állt, majd a következő csoport után a hatodik pozícióban volt.

Az utolsó csoport küzdelmei során sokáig úgy nézett ki, hogy hiába a 626,6-es eredmény, a magyar lövő, aki az idén több VK-versenyen is csupán hajszállal maradt le a fináléról (és a kvótáról), ezúttal sem jár sikerrel. De az ausztrál Dave Kevin Samson utolsó három lövése gyengébbre sikerült, és összesítésben öt tizeddel elmaradt Péni eredményétől, aki így megszerezte a harmadik gabalai kvótát.

Az UTE sportolója az ötödik magyar sportlövő, aki jogot nyert az olimpiai indulásra: korábban a pisztolyos Tobai-Sike Renáta és Csonka Zsófia, valamint Sidi és a szintén puskás Szabián Norbert szerzett kvótát.

A VK másik magyar érdekeltje, Sidi Péter szintén kiválóan versenyzett, s 626,9 körrel a hetedik helyen jutott a fináléba.

Gabala az idei utolsó kvótaszerző verseny volt a puskás és pisztolyos szakágban, s egyben az egész kvalifikációs sorozatban az utolsó előtti nekik és a koronglövőknek is. Az azeri városban a légfegyveres számokban 3-3, míg a többiben 2-2 olimpiai helyet osztanak ki.

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS