Menetel a Honvéd

A Budapest Honvéd az egyetlen gárda, amely veretlen maradt a Nike Premier-kupa országos döntőjének első napján. A csoportkör után még nem esett ki egyetlen csapat sem, ugyanakkor a másodosztályú Kisvárda kilógott a mezőnyből – lefelé.

Nagy-Pál Tamás Remek hangulatban kezdődött meg Tapolcán az U15-ös korosztálynak kiírt Nike Premier-kupa országos döntője, ugyanis a családtagokból, barátokból szép számú szurkolósereg verbuválódott össze. A tét nem kicsi, hiszen a nyolccsapatos finálé győztese Finnországba utazhat, az európai döntőre.

Nike kupa

Menetel a Honvéd

Egyetlen másodosztályú csapatként meglepetésre a Kisvárda is kvalifikálta magát a regionális tornáról, de mint ifjabb Mezey György szervezőtől meg tudtuk: kilógott a mezőnyből, amit jól bizonyít, hogy a három csoportmérkőzésen összesen 13 gólt kapott, és csak egyet lőtt.

„Sajnos, sokat elmond a magyar utánpótlásról, hogy ekkora különbség van az első- és másodosztályú gárdák között. Persze, tegyük gyorsan hozzá: az őszi selejtező óta gyengült a Kisvárda, hiszen ott felfigyeltek a legjobbjaira, és el is vitték a nagyobb műhelyek. Lelkesen játszottak ettől függetlenül, és nekik szerintem ez így is nagy élmény.”

És ki sem estek, ugyanis a lebonyolítás szerint a csoportkör után senki nem búcsúzik, vasárnap keresztjátékkal folytatódik a küzdelem. A Kisvárda kvartettjébe kapott besorolást a Budapest Honvéd és a Győr is, ez a két gárda vívta a nap meccsét egymással.

„Két, nagyon hasonló erőt képviselő csapat találkozott. Fordulatos küzdelmet láthattunk, komoly irammal. Aztán, az összecsapás színvonalához némileg méltatlanul, a második félidő dereként öngólból született meg a kispestiek győztes találata. Volt még idejük és lehetőségük is a győrieknek az egyenlítésre, de nem jött össze.”

A Honvéd az MTK-t is 1-0-ra győzte le, a Kisvárdát pedig 4-1-re, így magabiztosan nyerte meg a csoportot, a torna egyetlen veretlen csapataként. A másik négyes szorosabban alakult, a Videoton és a Puskás Akadémia is két győzelmet aratott, míg az egymás elleni csatájukat a felcsútiak nyerték, így ők végeztek a négyes élén. A harmadik a Puskást legyőző UTE, míg a negyedik a nyíregyházi Bozsik Akadémia lett.

„Szerintem jó kis mérkőzéseket láthattunk, bár lehetett érezni, hogy még nincs élet-halál harc. Hajtottak a csapatok, de az igazán vérre menő csaták vasárnap következnek. A mezőny kiegyenlített, egyedül a Kisvárda és a Puskás összecsapása tűnik egyértelműnek, egyébként nagyon izgalmas csaták várnak ránk.”

NIKE PREMIER-KUPA, ORSZÁGOS DÖNTŐ, TAPOLCA
A csoport: Bozsik Akadémia–Videoton 0-2, Puskás Akadémia–UTE 1-2, Bozsik Akadémia–Puskás Akadémia 0-2, Videoton–UTE 1-0, Bozsik Akadémia–UTE 1-1, Videoton–Puskás Akadémia 0-2. Végeredmény: 1. Puskás 6 pont, 2. Videoton 6, 3. UTE 4, 4. Bozsik 1
B csoport: MTK–Budapest Honvéd 0-1, Kisvárda–Győr 0-4, MTK–Kisvárda 5-0, Budapest Honvéd–Győr 1-0, MTK–Győr 0-1, Budapest Honvéd–Kisvárda 4-1. Végeredmény: 1. Honvéd 9 pont, 2. Győr 6, 3. MTK 3, 4. Kisvárda 0
Negyeddöntő: Puskás–Kisvárda, Videoton–MTK, Honvéd–Bozsik, Győr–UTE

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS