„Mi a fenéért toltam ennyire a nagy melegben?” – interjú Fernando Alonsóval

Fernando Alonso (Fotó: Batchelor / XPB Images)

Fernando Alonso (Fotó: Batchelor / XPB Images)

Nehéz hétvége ez az egész paddock számára Jules Bianchi elvesztése után. Te jól ismerted őt – talán jobban is, mint a versenyzők többsége…

Fernando Alonso: Volt szerencsém ismerni őt a pályán kívül is, három évig voltunk együtt a Ferrarinál, sokat edzettük együtt, fociztunk, kerékpártúrákon vettünk részt. Szóval igen nehéz volt elfogadnom, hogy már nincs többé velünk. A Ferrarinál versenyezhetett volna, szóval űrt hagyott maga után – a szívünkben és a paddockban is.

Ma délután a boxig kellett tolnod az autódat…

Alonso: Nem tűntünk rossznak délután. És azt gondoltam, ha betolom az autót a garázsba, azzal még elérhetek valamit. De csak miután megérkeztem, tudtam meg, hogy az autónak a saját erejéből kell visszatérnie ahhoz, hogy folytatni tudjam az edzést. Ekkor föltettem a kérdést: mi a fenéért toltam ennyire a nagy melegben. De természetesen mindig próbálkozom, hogy játékban maradjak – különösen egy ilyen hétvégén, ami igen ígéretesnek tűnt számunkra. Az edzések nagy részé a legjobb tízben voltunk, aztán az időmérőn hirtelen jöttek a problémák: Jensonnak az ERS-sel a leggyorsabb körén, nálam meg lekapcsolt az autó. Nem túl jó időzítés…

És mivel magyarázod a drámai javulást, hogy most már a legjobb tízbe kerültetek a hétvége nagy részében?

Alonso: Ez a pálya karakterének és az autó fejlődésének együttesével magyarázható. Ezért is annyira kár ezért a délutánért, hogy nem tudtunk jó rajthelyezést szerezni, hiszen jó formát mutattunk.

Valóban hirtelen minden lekapcsolt?

Alonso: Igen. Valami elektronikai probléma volt – egy csatlakozással volt gond –, és hirtelen elszállt az erő.

Amikor visszatértél a boxba, még azt hitted, újra a pályára hajthatsz, ha a csapat megoldja a problémát?

Alonso: Igen, máskülönben nem toltam volna az autót, mint az őrült! Elég szigorúnak találom a szabályt, de így megy ez. Rossz volt az időzítés, hiszen először kerülhettünk volna be a Q3-ba. De erre nem kerülhetett sor.

Elég balszerencsés lenne, ha az autó a versenyen is újra megállna.

Alonso: Át fogjuk nézni az adatokat, meglátjuk, mi okozta a rövidzárlatot, és igyekszünk kiiktatni azokat a tényezőket, amik miatt megismétlődhet ez a probléma a versenyen.

És mi a cél a futamra?

Alonso: Célba érni! Természetesen ideális esetben a pontszerzés. De most még mindig a sok megtett kilométer a legfontosabb – függetlenül attól, hogy pontot szerzünk-e vagy sem.

 

Forrás: www.telesport.hu – RSS