Miben különbözik Michelisz Norbi és Tiago Monteiro?

WTCC

2016. április 22. péntek, 16:05

Szerző: Dezső Attila, Fotó: Murányi Gábor

A 2016-os WTCC-szezontól a magyar versenyző korábbi versenymérnöke, Bári Gergő már a portugál pilótát segíti a bokszfalról – Gergő elárulta nekünk, miben tér el a közös munka a két pilóta között.

Ha csak egyetlen ponttal is, két forduló után Tiago Monterio vezeti a Túraautó-világbajnokság pontversenyét – ebben pedig egy magyar versenymérnöknek is szerepe van. Noha Bári Gergő követte Michelisz Norbertet a gyári Hondához, a csapat a portugál pilóta mellé helyezte, aki a Hungaroringen elmondta, milyen benyomásokat szerzett új segítőjéről.

„Gergőt már három éve ismerem Norbi miatt, velünk volt minden eligazításon és megbeszélésen, de teljesen más, ha valakivel együtt is dolgozunk” – nyilatkozta Monteiro a Formula.hu-nak. „Nagyon komoly, és okos srácról van szó. Szeretem a hozzáállását, hiszen mindig nyugodt és megfontolt, amikor döntéseket hoz. Most már kezdjük egyre inkább megismerni egymást, hiszen az elején a nyelvi nehézségek miatt ez mindig nehezen indul be. Kezdi megérteni a stílusomat, az igényeimet, de azt kell mondjam, már most nagyon boldog vagyok, hogy vele dolgozhatok együtt.”

Gergő már a slovakiaringi hétvégén együtt örülhetett Monteiróval, aki szintén elmesélte nekünk, eddig hogyan zajlott a munka kettejük között. „Sikeres két hétvégén vagyunk túl, aminek nagyon örülök. Ha nagyon messziről kellene néznem a helyzetet, azt mondanám, hogy nem történt olyan dolog, aminek a szerencsében ne lett volna szerepe. Az egyszer fent, egyszer lentből mi talán az előbbi oldalán voltunk, de nem szeretném jelentéktelenné tenni az elért, nagyszerű eredményeket” – nyilatkozta Gergő.

„Egyelőre még csak a beleszokás fázisában vagyunk. Norbihoz hasonlóan Tiagónak is megvannak a megfelelő érzései az autóval kapcsolatban, természetesen el tudja mondani azokat a visszajelzéseket, melyek egy autóversenyzőtől elvárhatóak. Norbi sokkal érzékenyebb volt az adatokra, folyamatosan a számítógépet bújta. Tiago kevésbé ilyen, de ez nem jobb vagy rosszabb, egyszerűen csak ezt tudnám kiemelni, mint eltérő dolgot a pilóták munkafolyamatai kapcsán” – tette hozzá a versenymérnök.

Forrás: www.formula.hu – RSS