Valóra vált Locatelli álma, debütált a Milanban

Manuel Locatelli boldog volt a Carpi elleni mérkőzés után, ugyanis 18 évesen debütált a felnőttek között.

“Még mindig nem tudom felfogni azt, amit elértem. Egy álom vált valóra. Szeretném mindenkinek megköszönni, különösen a családomnak. Számomra ez még csak a kezdet. Keményen fogok küzdeni, hogy több esélyt kapjak és megmutathassam, hogy mire is vagyok képes. 7 éve vagyok tagja a Milan korosztályos csapatának, és küzdenem kell azért, hogy feljebb lépjek. Szeretném megköszönni De Vecchinek is, az egyik legszebb emlékem az, amikor 2013 nyarán megnyertük a Nike kupát. Remélem a Milan Primavera csapata idén megnyeri a bajnokságot. Tudom, hogy jól kell játszanom és meg kell mutatnom, hogy mire vagyok képes. Mindig mindent meg fogok tenni a klubért, bármikor is legyek behívva. Egyszerűen hihetetlen volt, amikor szeptemberben beszélhettem az elnökkel. Nagyon örülök annak, amit rólam mondott. Nem játszottunk rosszul ma este, egyszerűen nem voltunk képesek megtalálni az ellenfél védelmén a gyenge pontot. Megpróbálunk visszatérni a helyes útra. Mindannyian szeretnénk visszajutni.” – mondta Locatelli a meccs után.

Forrás: www.acmilan.hu – RSS