Micsoda széria!

Sosem látott sikereket aratott a korosztályos kajak-kenu válogatott az ifjúsági és U23-as világbajnokságon, Minszkben. A tíz aranyérmet és összesen huszonöt dobogós helyezést jelentő diadalra azonban kissé árnyékot vetnek a közelmúlt doppingtörténetei s annak még a nemrég az utánpótlásban vitézkedő szereplői.

reb „Nem tudom, ki gondolta volna, hogy sikerül jobban szerepelnünk, mint tavaly. Az olyan kis országnak, mint a miénk, szerintem csodaszámba megy minden hasonló teljesítmény, talán nem is tartható a produkció” – nyilatkozta egy éve az utanpotlassport.hu-nak Hüttner Csaba utánpótlás-vezetőedző, miután a korosztályos kajak-kenu válogatott elképesztő, tíz arany-, három ezüst- és öt bronzérmet számláló kollekcióval tért haza a Montemor-o-Velhóban rendezett ifjúsági és U23-as világbajnokságról.

minszk_csapat

Fantasztikus minszki csapat

Tartható? Ugyan már. Fokozható!

Rendben, lássuk be, reálisan kevesen számíthattak arra, hogy a magyar ifjak az idén Minszkben jócskán felülmúlják a tavalyi remekelést. Pedig így történt: a már-már hagyományosnak mondható, tíz elsőség (két éve, az akkor megismételhetetlennek hitt szegedi eseményen is ennyi aranyat szereztek a magyarok) hét második és nyolc harmadik hely társult. Minden korosztályban és minden szakágban került érem a vitrinbe, a lehetséges 34 számból összesen 25-ben állt magyar a dobogóra.

A teljes világbajnokság legeredményesebbje a már tavalyról kétszeres ifjúsági vb-első Homonnai Luca lett, aki három diadalt tett hozzá kivételes gyűjteményéhez. Mindezt úgy, hogy annyira „túlgondolkodta” a viadalt, hogy saját bevallása szerint a végül holtversenyben megnyert 500 m-t már a rajt előtt feladta… Nem véletlenül dicsérte őt Hüttner, de jegyezte meg egyúttal: fejben még rengeteget kell fejlődnie. A szakember méltatta az olimpiai távokon duplázó Lucz Dórát (U23) és a kétszáz méteren első Birkás Balázst is (U23).

„Már az óriási fegyverténynek számított, hogy minden egységünk döntőbe került – jegyezte meg. – Korábban mindig hibádzott néhány szám, és most is tartottam attól, hogy egy-kettőben túl sűrű lesz a mezőny, végül azonban minden klappolt. Erős és egységes csapat szerepelt Minszkben, világklasszis-jelöltekkel. Talán még sosem volt ilyen remek küldöttségünk.”

Micsoda névsor!
Aranyérmesek
Ifjúságiak
Fiú.
Petró Erik, Varga Ádám (K–2 1000 m)
Leány. Homonnai Luca (K–1 200 és 500 m), Racskó Fruzsina, Gazsó Alida Dóra (K–2 500 m), K–4 500 m (Racskó Fruzsina, Pupp Noémi, Gazsó Alida Dóra, Homonnai Luca)
U23
Férfi.
Birkás Balázs (K–1 200 m)
Női. Lucz Dóra (K–1 200 és 500 m), Lakatos Zsanett (C–1 500 m), Balla Virág, Devecseriné Takács Kincső (C–2 500 m)
Ezüstérmesek
Ifjúsági
Fiú.
Kuli István (K–1 200 m), Kuli István, Kirkov Valentin (K–2 200 m), K–4 1000 m (Petró Erik, Varga Ádám, Mozgi Milán, Erdőssy Csaba)
Leány. Nagy Bianka (C–1 500 m)
U23
Férfi.
Birkás Balázs, Balaska Márk (K–2 200 m), K–4 1000 m (Nádas Bence, Noé Bálint, Ilyés Róbert, Koleszár Mátyás)
Női. Balla Virág, Devecseriné Takács Kincső (C–2 200 m)
Bronzérmesek
Ifjúsági
Fiú.
Némedi Konrád (C–1 200 m), Krasznai Péter, Takács Mihály Áron (C–2 1000 m), C–4 500 m (Kállai Róbert Gida, Némedi Konrád, Hajnal Jenő Kristóf, Takács Mihály Áron)
Leány. Nagy Bianka (C–1 200 m)
U23
Férfi.
Solti László (K–1 1000 m), Bodonyi András (C–1 1000 m)
Női. Hagymási Réka, Takács Tamara (K–2 500 m), K–4 500 m (Szilágyi Anett, Malcsiner Eszter, Katrinecz Rita, Szabó Ágnes)

A teljesítményt aláhúzza, hogy míg Hüttner a teljes nemzetközi mezőnyből két-három olyan versenyzőt tudott említeni, aki az olimpiára készül, míg csak a magyar küldöttségből három, az U23-asok között aranyesélyes sportoló – a kenus Hajdu Jonatán, valamint a kajakos Kopasz Bálint és Tótka Sándor – hiányozott a játékok miatt.

A szövetség szakmai igazgatója, Csabai Edvin méltatta a női kenusokat is: a szakág szinte biztosan ott lesz a 2020-as tokiói játékokon, így egyáltalán nem utolsó szempont, hogy egyesben (Lakatos Zsanett, U23) és párosban (Balla Virág, Devecseriné Takács Kincső, U23) aranyérem került a magyar nyakakba.

lucz_dora_mkksz

Lucz Dóra két olimpiai számban nyert Minszkben  •  Forrás: MKKSZ

„Alapvetően az edzői munkának és a tehetséges fiataloknak köszönhető a siker – mondta Csabai. – Ma már nem csak a fővárosi egyesületek, hanem vidéki bázisok is adnak remek versenyzőket a válogatottnak. De nemcsak mi, a világ is fejlődik. Hatvanhét ország szerepelt Minszkben, több mint húsz szerzett érmet, azaz komoly mezőnyből emelkedtünk ki.”

A szakmai igazgató értéknek tartja, hogy a sportág állandóan hozza az eredményeket, egyre több az utánpótláskorú versenyző, és nincsenek lyukas korosztályok.

Kérdés persze, az ilyen tarolás után mi az újabb csúcs, amelyet – némi képzavarral élve – megmászhatnak a kajakosok, kenusok. Minden számban legyen magyar dobogós?

„Nem hiszem, hogy ilyen célokat kellene kitűznünk magunk elé, irreális is lenne – mondja a maximalista Hüttner, akinek még a minszki vb-n is volt némi hiányérzete, mert a szél negatívan befolyásolta két egység szereplését. – Az a fontos, hogy tartsuk a szintet, minél több klub minél több versenyzővel foglalkozzon.”

És persze legyen doppingmentes a kajak-kenu.

A legsikeresebb honi sportágak egyikének az elmúlt hónapjai nem voltak mentesek a kínos és fájó esetektől. Esetünkben azért is érdekesek ezek, mert a doppingvétség elkövetése miatt parkoló pályára került Dombvári Bence és Dudás Miklós két éve, a szegedi korosztályos vb-n egyaránt aranyérmet nyert. Az olimpiai csapatból pedig az utolsó utáni pillanatban – atipikus minták miatt – kikerülő kajakos sprinterpáros, Horváth Bence és Szomolányi Máté egy éve nyert a legidősebb utánpótlás-korosztályban…

„Ezek egyedi esetek – szögezi le Csabai. – Nyilván felhúzzuk a szemöldökünket, és értetlenül állunk a történtek előtt, de a zéró tolerancia elvét vallva mindent megteszünk a sportágunk tisztaságáért. A legfontosabb, hogy jó példát mutassunk a fiataloknak, és ne higgyék, hogy szabad rövidebb úton eljutni a sikerhez. Kár, hogy a fantasztikus minszki sikerek helyett a sajnálatos esetekről szólnak a hírek, de mi maximálisan értékeljük a fiatalok nagyszerű szereplését.”

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS