Miért nem engedte el a Ferencváros Bőle Lukácsot?

A Ferencváros labdarúgócsapata csütörtökön jelentette be, hogy szerződést bontott 30 éves játékosával, Bőle Lukáccsal. A szélső innentől már szabadon kereshet magának klubot, de csak olyan országba szerződhet, ahol még tart az átigazolási időszak, tehát ha Magyarországon marad, januárig nem szerepelhet tétmérkőzésen. Bőle Lukács a Nemzeti Sport Online-nak beszélt a szakítás hátteréről, arról, miért húzódott ilyen sokáig az ügye…

Bőle Lukács (fotó: Balogh László, archív)

Adja magát a kérdés, miért csak szeptember végén bontott szerződést Bőle Lukács és a Ferencváros, hiszen így, hogy a hazai átigazolási időszak szeptember 22-én lezárult, Magyarországon januárig már nem futballozhat a szélső.

 „Én kezdeményeztem a szerződésbontást, ahogy már télen is én kértem a klubot, hogy engedjenek el kölcsönbe, Zalaegerszegre, mert láttam, hogy a Ferencvárosnál nem számít rám úgy a szakmai stáb, ahogy azt szeretném – nyilatkozta a Nemzeti Sport Online-nak a kialakult helyzettel kapcsolatban Bőle Lukács, aki tavasszal a ZTE-ben 11 bajnokin három gólt és négy gólpasszt jegyzett. –  Amikor visszajöttem a jól sikerült kölcsönjátékból, akkor sem változott a helyzet és mivel több klub érdeklődött, jobbnak láttam, ha máshol folytatom. Hat NB I-es és egy NB II-es csapat is érdeklődött. Volt olyan klub, amely velem nem tudott megállapodni, volt, amelyik a Ferencvárossal nem jutott dűlőre. Kölcsönről pedig nem is lehetett szó, mert jövő nyáron amúgy is lejárt volna a szerződésem. Én felajánlottam már korábban, hogy bontsunk szerződést, de ehhez a Fradi a hazai átigazolási határidő lejárta előtt nem járult hozzá. A klub vállalta a szerződésemben szereplő fizetési kötelezettségeket, noha csak az NB III-as as csapatnál edzhettem. Szeptember 30-i hatállyal azonban megállapodtunk, lemondtam kilenchavi fizetésemről. Ezt kellett tennem, miután világossá vált számomra, hogy a téli átigazolási szezonban sem akarnak elengedni ingyen. Fél év vagy akár egy év NB III-as idény után beszűkülnének a lehetőségeim. Külföldre még lesz lehetőségem elszerződni, de itthon is bármikor csatlakozhatok új csapathoz, csak januárig nem szerepelhetek tétmérkőzésen.”  

A nyári kérők között többek között a Vasast is lehetett hallani. Bőle nem kívánt csapatneveket említeni, de azt elmondta, miért nem szerződött a másodosztályba.

„Az InStatnál tavasszal a tíz legjobb teljesítményt nyújtó játékos között voltam, a posztomon harmadik lettem, és szóltak, hogy a válogatottnál is figyelik a teljesítményemet. Miután most is látszik, hogy Marco Rossi szövetségi kapitány előszeretettel válogat az NB I-ből, szerettem volna megragadni ezt az esélyt, ezért szerettem volna az élvonalban maradni. A statisztikák miatt sem értek egyet azzal, hogy a Ferencvárosnál nem férnék be a 25-ös keretbe, de elfogadom. Ez a szakmai stáb döntése, rendben van. De ha nincs rám szükség, akkor miért nem válthattam időben, a hazai átigazolási határidő lejárta előtt? Ettől függetlenül büszke vagyok, hogy a Ferencvárosban játszhattam, és köszönöm a lehetőséget, megtiszteltetés volt. Csak azt sajnálom, nem sikerült úgy elválni, hogy az mindenkinek jó legyen. A szurkolóknak is köszönök mindent, sok sikert kívánok a csapatnak” – fogalmazott Bőle, aki 2017-ben a román Iasi-tól tért haza a FTC-be, mellyel két bajnoki címet nyert, a zöld-fehéreknél 37 NB I-es meccsen öt gólt és nyolc gólpasszt jegyzett.

(Kerestük a szerződésbontással kapcsolatban a Ferencvárost is, de a klub nem kívánta kommentálni a játékos nyilatkozatát.)

(nso.hu)