Mindkét U15-ös együttes Olaszországon vesz részt nemzetközi tornán.

image

Alakulóban lévő U15-ös válogatottunk bő kerete a február végén rendezett kiválasztó edzőtábor tapasztalatai alapján alakult ki. A szakmai stáb két részre osztotta a 36 fős keretet, a futballisták egyik fele Torinóban, a másik fele a szintén olaszországi Pordenonéban vesz részt nemzetközi tornán, az egyik csapatot Korolovszky György és Pisont István, a másikat Szepessy László és Hegedűs Gábor vezetik.
A torinói különítmény pénteken már első meccseit is lejátszotta, délelőtt az orosz Szpartak Moszkva, délután az olasz Reggina volt az ellenfele. A kétszer 23 perces találkozók közül az első 0-0-ra végződött, a másodikon pedig 1-1-es döntetlen született. Szombaton a Cuneo és a Genoa lesz a mieink ellenfele.
– Az első meccs nagy iramú, küzdelmes találkozó volt, a játékosok életük első nemzetközi mérkőzésén próbáltak alkalmazkodni a más ritmushoz és légkörhöz – mondta Szepessy László szövetségi edző a pénteki meccsek után. – A nagy bizonyítási vágy miatt rohanós volt a játék, kevés igazi helyzet alakult ki, de az akarással nem voltak problémák. A második mérkőzésen erősebb ellenféllel találkoztunk. Itt kiegyenlített volt a játék, több lehetőségünk is volt, egyértelműen javultunk az első meccshez képest. A most összeállt keret mindössze két edzés után játszotta le a mérkőzéseket, ezért természetes, hogy voltak hibák, de éppen az ilyen nemzetközi megmérettetések alkalmával tudunk tanulni.
Magyarország-Szpartak Moszkva 0-0
Magyarország: Ipacs Péter – Lipcsei Ádám, Hursán György, Tóth Gergely, Szalai Ádám, Kaposi Dániel, Takács Tibor, Marsai Máté (Sárossy Dániel, 24.), Pendl Alexander (Demeter Nándor, 31.), Nyári Martin, Grabarics Máté
Magyarország-Reggina 1-1 (1-1)
Gólszerző: Sárossy Dániel
Magyarország: Dukát Péter – Lipcsei Ádám, Hursán György, Tóth Gergely, Kaposi
Dániel, Szalai Ádám, Takács Tibor, Grabarics Máté (Kiss Viktor, 23.), Demeter Nándor (Pendl Alexander, 30.) – Nyári Martin, Sárossy Dániel
A bő keret másik fele szombaton kezdi meg szereplését.
A torinói keret:
Kapusok:
Dukát Péter (DVSC)
Ipacs Péter (PMFC)
Mezőnyjátékosok:
Tóth Gergely (Békéscsaba)
Lipcsei Ádám (Nyírsuli)
Fodor Zoárd (DVTK)
Hursán György (Békéscsaba)
Kitl Miklós (KTE)
Kaposi Dániel (Budapest Honvéd-MFA)
Kiss Viktor (Vasas)
Szalai Ádám (Győri ETO)
Takács Tibor (Győri ETO)
Mendebaba Szásá (Békéscsaba)
Marsai Máté (Vasas)
Demeter Nándor (Budakeszi)
Nyári Martin (Győri ETO)
Pendl Alexander (Budapest Honvéd-MFA)
Grabarics Máté (Kaposvári Rákóczi)
Sárossy Dániel (Győri ETO)
A pordenonei keret:
Kapusok:
Boros Renátó (Videoton-Puskás Akadémia)
Ivicsevics Márk    (Békéscsaba)
Mezőnyjátékosok:
Fűrész Bence (MTK Budapest)
Katona Máté (MTK Budapest)
Surányi Ernő (Budapest Honvéd-MFA)
Fehér Imre (Budapest Honvéd-MFA)
Nyúl Krisztián (MTK Budapest)
Haris Attila (Ferencvárosi TC)
Pávkovics Bence    (MTK Budapest)
Korozmán Kevin (MTK Budapest)
Szatmári István    (MTK Budapest)
Fék Zsolt (Budapest Honvéd-MFA)
Göblyös Krisztián (MTK Budapest)
Csala Csaba (Budapest Honvéd-MFA)
Oláh Ádám (Balassagyarmat)
Szűcs Kristóf (Budapest Honvéd-MFA)
Markot Attila (Budapest Honvéd-MFA)
Obreczán Dániel    (MTK Budapest)