Őrült mérkőzésen szépített az Eger

Eger, 2015. december 13.
Az egri Szivós Márton (elöl) a férfi vízilabda Magyar Kupa döntõjében vívott ZF-Eger - Szolnoki Dózsa-Közgép mérkõzésen az egri Bitskey Aladár uszodában 2015. december 13-án.
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Elmaradt a bajnokavatás. A férfi pólóbajnokság harmadik mérkőzésén egy parázs találkozón az Eger idegenben győzött három góllal a címvédő Szolnok ellen. Folytatás 2-1-ről a jövő héten.

Eger, 2015. december 13. Az egri Szivós Márton (elöl) a férfi vízilabda Magyar Kupa döntõjében vívott ZF-Eger - Szolnoki Dózsa-Közgép mérkõzésen az egri Bitskey Aladár uszodában 2015. december 13-án. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Nem mondhatni, hogy az Eger megilletődötten kezdett. Csuk egy előnyt, majd Vapenski egy szabaddobást váltott gólra, 0-2. A Szolnoknak nem sikerült kiegyenlítenie az első negyedben. Sőt, kétgólos előnyét a hajráig megtartotta a vendég csapat, mikor a Szolnok került fórba, amit Vámos bevágott, 2-3. A második nyolc percben Hárai szépen csavart a kapuba, majd megkezdte a Szolnok a felzárkózást. Előbb Vámos, majd Kis fórból volt eredményes, így utolérte ellenfelét a hazai csapat, 4-4. Ezek után azonban ismét az Eger lépett meg. Hárai volt a helyén, majd egy szolnoki játékos előbb jött vissza a kiállítást követően, a megítélt büntetőt pedig Biros bevágta, így 4-6 volt a nagyszünetben az állás.

A fordulás után a harmadik negyed elején nem tudott felzárkózni a Szolnok. Sőt, Vapenski 8-5-re módosított az állást. A folytatásban két előnyt is kihasznált a hazai gárda, ezzel ismét lőtávolon belülre kerültek, 7-8. Az utolsó percben a feje tetejére állt minden. Egy egri fórt Zalánki belőtt, de a bírók nem adták meg, hiszen előbb jött vissza a kiállított játékos, így ötöst ítéltek, amit Szivós belőtt, 7-9. Cseh Sándor piros lapot kapott, Kósz Zoltán is. A záróakkordban többször is feljött a Szolnok két gólra, de nem sikerült tovább faragni a hátrányán. Biros ötösből elért gólja pedig megpecsételte a szolnokiak sorsát. A vége 12-9 lett, így 2-1-re módosította az állást az Eger. Folytatás minden bizonnyal szerdán.

Férfi Ob I., döntő (harmadik mérkőzés):

Szolnoki Dózsa-KÖZGÉP – ZF-Eger 9-12 (2-3, 2-3, 3-3, 2-3)

Gólszerzők: Vámos 2, Stefan Mitrovics 2, Kis 1, Varga Dániel 1, Younger 1, Gocic 1, Madaras 1 ill. Cuk 3, Vapenski 3, Szivós 2, Biros 2, Hárai 2

(az egyik fél három nyert mérkőzéséig tartó párharc állása, 2-1 a Szolnoknak)

Élő szöveges tudosításunk a mérkőzésről:

Vége a mérkőzésnek, az Eger 12-9-re győzött a Szolnok ellen, így 2-1-re kiegyenlített

– működnek az egri blokkok nagyon jól

– Hárai kap ismét ötöst, Biros bedobja, 9-12

– Gocics válaszol, 9-11

– Hárai kap egy ötöst, Csuk belövi 8-11

– Mitrovics góljával már csak kettő közte, 8-10

– szolnoki ötöst ítélnek, Alekszics belelövi Mitrovicsba

– Szivós gólt lő, 7-10 az Egernek

Vége a harmadik negyednek, 9-7-re vezet az Eger

– Cseh Sándor piros lapot kapott

– előbb jött vissza a kiállított játékos ismét, ötöst ítélnek, Szivós belövi, 7-9

– előnyben az Eger, Zalánki belövi, de nem adják meg

– Hárait szórják ki, körbepasszolják, 7-8 Madaras eredményes

– előnyben a Szolnok, Alekszics lövését védi Branislav Mitrovics, de a kipattanót Stefan Mitrovics bepofozza, 6-8

– Cseh Sándor kér időt

– Kiállítás, Vapenski befejezi, 5-8

– kapuscsere, Nagy Viktor le Decker Attila be

– Csuk szabaddobásból gólt lő, 5-7

– Dabrowski Norbert kér időt

– Kis Gábor ismét egy ötöst harcol ki, Stefan Mitrovics azonban kapufát lő

– Varga Dénes lövését védi Mitrovics

– Erdélyi durrant mellé, majd Hosnyánszky fölé

– ötöst fújnak, Varga Dani belövi, 5-6

Nagyszünet, 6-4-re vezet az Eger

– előbb jött vissza a szolnoki játékos, ezért ötöst kap az Eger, amit Biros értékesít 4-6

– egri fór, de nincs bent

– Hárai ismét megszerzi a vezetést az Egernek, 4-5

– előny, Dabrowski Norbert kér időt

– Vapenski lő kapufát

– szolnoki fór, Kis Gábor egyenlít, 4-4

– fór, Vámos befejezi 3-4

– Cseh Sándor kér időt

– Alekszics lövését védi Mitrovics

– Varga Dénes lövését blokkolja Erdélyi

– Hárai csavarból, 2-4

Vége az első negyednek, 3-2 az Egernek

– Szivós lő egy kapufát

– Kis Gábor szállítja a fórt, Vámos belövi, 2-3

– másfél perc van vissza, Cseh Sándor kér időt

– Vapenski lóbál-lóbál, majd lő, 1-3

– Madaras lövése megy mellé, Dabrowski Norbert kér időt

– a hajrára fordulunk, még mindig egy góllal megy az Eger

– előnyben a Szolnok, Younger középről, mikor kiegészül az Eger, 1-2

– Vapenski egy szabaddobást értékesít, 0-2

– Varga Dénes durrant fölé

– előnyben az Eger, szépen adogatnak, Csuk belövi, 0-1

– Hosnyánszky lövését védte Nagy

– a Szolnok hozza el a labdát, Mitrovics hárít

– ráúszás következik

– hamarosan kezdődik

– már a melegítés zajlik javában.

– a Szolnok 2-0-ra vezet, így ha nyer, megvédte címét

– a mérkőzés 15 órától kezdődik

– a Duna World közvetíti a találkozót

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS