Muszukajev Iszmail olimpiai kvótát szerzett

A szabadfogásúak 65 kilogrammos kategóriájában szereplő Muszukajev Iszmail bejutott a döntőbe, ezzel olimpiai kvótát szerzett hétfőn a belgrádi birkózó-világbajnokságon.

Muszukajev
A magyar színekben versenyző, kabardföldi származású Muszukajev Iszmail (kék) az iráni Rahman Musza Amuzadhalili ellen küzd a férfi szabadfogású birkózók 65 kilogrammos súlycsoportjának elődöntőjében a belgrádi olimpiai kvalifikációs világbajnokságon. Fotó: MTI/Kovács Tamás

A magyar színekben már két világbajnoki bronzérmet nyert, tavaly Európa-bajnok, Tokióban olimpiai ötödik Muszukajev Iszmail nagyszerű birkózással menetelt az elődöntőig, méghozzá a lehető legnehezebb ágon, melyen a kazah Adil Oszpanov után az olimpiai címvédő japán Otoguro Takutót, majd az orosz Samil Mamedovot kellett legyőznie.

A dolga a négy között sem volt könnyebb, sőt, a fináléért azzal az iráni Rahman Musza Amuzadhalilivel csapott össze, aki a tavalyi vb-n diadalmaskodott, s akkor a nyolcaddöntőben éppen Muszukajevet győzte le simán, 6-0-ra.

A mérkőzést az iráni kezdte jobban, szinte rögtön ki tudta léptetni az FTC klasszisát, aki a folytatásban igyekezett távol tartani magától ellenfelét, de Amuzadhalili közel maradt hozzá, kikényszerítette, hogy sokat kapaszkodjanak és óriási energiával igyekezett újabb akciót csinálni. A 2019 óta magyar színekben versenyző 30 éves Muszukajev egyértelműen kontrákra épített, rendre a zónáig hátrált, majd ott igyekezett gyorsan oldalra lépni és lendületből támadni.

A taktika a második perc végén működött először, amikor az iráni egy újabb kitolással már 2-0-ra vezetett

Akkor azonban Muszukajev léptette ki (1-2), majd a szünet előtt újabb ponttal egyenlített és előnyösebb helyzetbe került, miután egy zónaközeli helyzetet megreklamáltak az irániak, de a zsűri videózás után elutasította panaszukat, ami egy pontot jelentett Muszukajevnek (2-2).

A második menetet ismét a rivális kezdte jobban, gyorsan kitolta ellenfelét (3-2), így ismét előnyben birkózhatott. A folytatásban Muszukajev olyannyira nem kapkodott, hogy az ötödik perc elején passzivitásért figyelmeztették és a bírók elindították a 30 másodpercet, mely alatt akciót kellett csinálnia. Egy ideig úgy tűnt, Muszukajev hátránya tovább nő, ám az utolsó pillanatokban egy villámgyors lábratámadással meglepte riválisát és mögékerült, amivel 4-3-ra átvette a vezetést. Másfél perc volt még hátra, így a magyar tábor nem nyugodhatott meg, s hamarosan Amuzadhalili meg is mutatta, miért, ugyanis az utolsó perc elején neki is sikerült levinnie Muszukajevet (4-5).

A 30 éves dagesztáni származású sportoló ekkor már fáradtnak látszott, de nem adta fel és folyamatosan kereste az akció lehetőségét, az idő azonban nagyon gyorsan fogyott

Már az utolsó tíz másodperc is megkezdődött, amikor Muszukajev egy gyönyörű lábratámadással meglepte és bebillentette az iránit. A meccs gyakorlatilag két pillanattal később véget is ért, Muszukajevnek pedig elkezdtek hullani az örömkönnyei, melyek még azután sem álltak el, hogy a mérkőzésvezető magasba emelte a kezét, sőt, a birkózó a vegyeszónában sem tudott nyilatkozni a meghatódottságtól.

Muszukajev
A magyar színekben versenyző, kabardföldi származású Muszukajev Iszmail győz az iráni Rahman Musza Amuzadhalili ellen a férfi szabadfogású birkózók 65 kilogrammos súlycsoportjának elődöntőjében a belgrádi olimpiai kvalifikációs világbajnokságon. Fotó: MTI/Kovács Tamás

„Iszmail ma elképesztő volt. Én már a második meccsén, a japán versenyző ellen láttam, hogy egészen különleges formában van” – kezdte a nap értékelését Bánkuti Zsolt szövetségi kapitány.

„Nagyon vissza akart vágni a tavalyi vereségért és sokat gondolkodtunk a megfelelő taktikán, mert az iráni nagyon kellemetlen ellenfél. Látszott, hogy Iszmail kontrázni próbált, de a második menetben neki kellett mennie és azt is megoldotta. Nagyon boldogok vagyunk. Azt gondolom, hogy holnap aranyérmet nyer, amit ilyen győzelmek után meg is érdemelne.”

Muszukajev a kedd esti fináléban a Puerto Ricó-i Sebastian Riverával csap össze

A hétfői versenynap többi magyarja közül Dollák Tamara (59 kg) a keddi vigaszágra került, Bognár Erika (55 kg) és a szabadfogásúak 97 kilogrammos kategóriájában szereplő Bajcajev Vlagyiszlav ugyanakkor kiesett, miután legyőzőik nem jutottak döntőbe. 

(MTI)

Bognár Erika kikapott a negyeddöntőben

Dollák Tamara nyolcaddöntős Belgrádban

Juhász Balázs a vigaszágon búcsúzott

Ligeti Dániel elveszítette a kvótameccset

Juhász vigaszágas, Kuramagomedov kiesett

Post Views: 1

JochaPress