Bognár Erika kikapott a negyeddöntőben

A nők 55 kilogrammos kategóriájában szereplő Bognár Erika könnyed sikerrel mutatkozott be és a nyolc közé jutott a belgrádi olimpiai kvalifikációs birkózó-világbajnokságon.

Bognár
Bodnár Erika (piros) a moldáv Mariana Dragutan ellen küzd a női birkózók 55 kilogrammos súlycsoportjának negyeddöntőjében a belgrádi olimpiai kvalifikációs világbajnokságon. Fotó: MTI/Kovács Tamás

Az idei Európa-bajnokságon ezüstérmes Bognár három órával a hétfői program rajtja után lépett csak először szőnyegre, a hosszú várakozás azonban láthatóan nem zavarta meg és könnyedén érvényesítette a papírformát a kenyai Emily Wanyama ellen.

Bognárnak alig fél perc elég volt, hogy felmérje riválisát, majd szépen lábratámadt és mögékerült, onnan pedig kétszer pörgetett (6-0). A folytatásban kis pihenőt „engedélyezett” riválisának a magyar sportoló, majd újra bement lábra, ismét mögékerült és pörgetett (10-0), majd fogadta riválisa gratulációját.

Bognár Erika a moldovai Mariana Dragutan ellen küzdött meg az elődöntőért, ám a meccs összképe alapján a győzelemre ezúttal nem volt sok esélye.

Az első menetet jól kezdte a magyar sportoló, aktívan és keményen küzdött, jól mozgatta riválisát, aki azonban egy lábkivétel után kivitte őt a szőnyegről és 1-0-s vezetéshez jutott. A meccset alapvetően határozták meg a moldovai lábratámadásai, ugyanis rendre sikerült elkapnia Bognár lábát, és onnan akciót csinálnia, ráadásul a lenti helyzetekből is ő jött ki jobban, így az idő előre haladtával folyamatosan növelte előnyét. A találkozót Dragutan végül 8-3-ra nyerte, Bognár Erika pedig már csak abban bízhat, hogy legyőzője a következő meccsét is megnyeri, így vigaszágra segíti őt.

Az 55 kilóhoz hasonlóan szintén nem olimpiai súlycsoportnak számító 59-ben Dollák Tamara a bolgár Dzanan Manolova legyőzését követően a kínai Csang Csivel csapott össze.

A meccs esélyese a kínai volt, az első három percben viszont a tavalyi Európa-bajnoki bronzérme után egy évet kihagyó magyar végig egyenrangú partnere volt, és a szünetben a kétszeres Ázsia-bajnoki bronzérmes egyetlen kiléptetéssel, mindössze 1-0-ra vezetett ellene.

A másodikban aztán a kínai nagyobb sebességre kapcsolt, energikusan támadt és előbb levitte (0-3), majd később nagy ívben eldobta Dollákot (0-7), a meccs hatodik percében pedig kiemelte és hátára vágta (0-12) magyar ellenfelét.

Dollák így már csak abban bízhat, hogy Csang bejut a döntőbe és vigaszágra segíti őt.

(MTI)

Dollák Tamara nyolcaddöntős Belgrádban

Post Views: 1

JochaPress