Nadal példája

Makk Péter a korosztályában a teniszezők európai elitjébe tartozik. A tizennégy éves versenyző jelenleg a 12. helyen áll az U14-es európai ranglistán, és az U16-osok között is szeretne minél előbb a harmincba kerülni. Nagy álma, hogy olyan profi legyen, mint a példaképe, Rafael Nadal.

Pusztai Viola Makk Péter az év elején még az 538. helyen állt az U14-es teniszezők európai ranglistáján. Jelenleg a tizenkettedik, amit annak köszönhet, hogy az idei versenyek közül csupán kettőn nem jutott a nyolc közé, több dobogós helyet szerzett, és háromszor tornagyőzelmet ünnepelhetett.

Az elsőt éppen hazai közönség előtt, a júniusi Ábris-kupán.

Makk Péter korosztályában Európa elitjéhez tartozik

Makk Péter korosztályában Európa elitjéhez tartozik

− Nagyon büszke vagyok a Budapesten szerzett, első nemzetközi tornagyőzelmemre – mondja a tizennégy éves játékos. − Amellett jelentős diadalnak tartom a németországi első kategóriás verseny megnyerését is, amelyre a szövetség vitt el. Nagyon színvonalas volt a szervezés, sok jó játékossal játszhattam. A döntő napon körülbelül háromszáz néző előtt léptem pályára, így némi ízelítőt kaptam a profiversenyek hangulatból.

Azokon a viadalokon, amelyeken elindul, a kiemelések alapján az esélyesek között tartják számon. Az edzője, Morvai Árpád, akivel három éve dolgozik együtt, sokat segít, hogy egyre jobban kezelje a helyzetet. Meg azt is, hogy nemcsak egyesben, de párosban is mindenki őt akarja legyőzni. Klubtársával, a szintén a korosztály elitjébe tartozó Sallay Péterrel már összeszokott párost alkotnak.

− Mindketten az Apollo Tennis Team játékosai vagyunk, így természetesen van lehetőségünk gyakorolni a párosra. Jó közöttünk az összhang, annak köszönhetjük, hogy a szezonban már három tornán is nyertünk.

Klubjában kiváló edzőkkel dolgozik együtt, valamint idősebb magyar és külföldi partnerekkel is edzhet, ami segíti a fejlődését. Hazai versenyeken egyre ritkábban indul, inkább a nemzetközi porondra koncentrál. Korosztályában idén első kategóriás viadal már nem lesz, ezért legközelebb a hónap közepén Portugáliában U16-os versenyen indul.

− Jelenleg a hetvennyolcadik vagyok az U16-os Európa-ranglistán. Szeretnék minél előbb bekerülni a harmincba. Továbbá jó lenne, ha szerepelhetnék a saját korosztályom európai Masters-versenyén, de nem tudom, a tizenkettedik hely elég lesz-e ehhez, ugyanis csak a legjobb nyolc teniszező indulhat.

Idén a júliusi plzeňi U14-es Európa-bajnokságon nem derült ki, mire lett volna képes, hiszen közbeszólt a bal oldali csípőjében jó ideje gondot okozó sérülése. Hiába vette sikerrel egyesben és párosban is a második kört, végül mindegyiket a 32 között fejezte be, miután a fájdalmai miatt fel kellett adnia a versenyt.

Az egymást követő nyári viadalok után most jut ideje a pihenésre. Az időt ilyenkor leginkább a családjával tölti, filmeket néz, vagy számítógépes játékokkal játszik. Bár öt éves kora óta focizott, most már a tenisz az első az életében. Magántanulóként végzi az iskolát, de miután a tanulást fontosnak tartja, így ha fáradt is az edzések után, a leckéjét mindig megírja.

A példaképe Rafael Nadal.

− Csodálom a küzdőszellemét, amiből nekem még sokkal több kell. Az edzőm azt mondja, hogy jó irányba haladok, de még hosszú az út. Ha nem megy neki a játék, akkor magában keresi a hibát, és azon próbál javítani. Jól viseli a nehézségeket az életben, mindig fel tud állni, és új célokat tűz ki magának. Az ő példáját követve az álmom az, hogy egyszer a világ legjobb teniszezője legyek és Grand Slam-eket nyerjek.

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS