Nagy József egyetlen magyarként az ISHOF Választói Bizottságában

Az ISHOF, azaz a Nemzetközi Úszó Hírességek Csarnokának Választói Bizottságába (Selection Committe) egyedüli magyarként Nagy Józsefet invitálták meg, hogy legyen szavazó tag. 

Nagy József mesteredző –  a hullámzó (guruló) mellúszás kitalálója – többek között olimpiai aranyérmes (Mike Barrowman) és bronzérmes (Sergio López) tanítványai révén szerzett magának hírnevet. Ő az egyetlen edző a világon, akinek ugyanabban a versenyszámnak a férfi és női versenyzője egyidejűleg tartotta a világcsúcsot (200m mell – Mike Barrowman és Annamay Pierse).

Az Egyesült Államokban, Fort Lauderdale-ben székelő Nemzetközi Úszó Hírességek Csarnokába Nagy Józsefet 2014-ben választották be. Az elmúlt években dolgozott Hosszú Katinkával, illetve a MÚSZ utánpótlás edzőivel osztotta meg tudását.

Immáron Nagy József is javasolhat úszókat, illetve az úszósportban tevékenykedő szakembereket ISHOF tagságra, valamint részt vehet a már javasolt tagok kiválasztásában.

Gratulálunk!

Fotó forrása: nemzetisport.hu

A Nagy József egyetlen magyarként az ISHOF Választói Bizottságában bejegyzés először Hírpláza-én jelent meg.