Nagy lépés a táblán

Portisch Lajos, a magyar sakklegenda, a Nemzet Sportolója mondja el véleményét a tizenhat éves Gledura Benjáminról és az Anand elleni, világvisszhangot kiváltó győzelemről.

Lakner Gábor Hiba nélkül versenyzett a tizenhat éves Gledura Benjámin a hagyományos gibraltári sakkfesztiválon. A felnőttválogatott bő keretébe is meghívott versenyző veretlenül zárta a tízfordulós, svájci rendszerű megméretést. Összesítésben a huszonötödik helyet szerezte meg a több mint kétszázötven induló között, de annál is fontosabb, hogy megszerezte élete második nemzetközi nagymesteri normáját, és huszonnégy Élő-ponttal gazdagodott.

Gledura AnandA legnagyobb szenzációt a korábbi ötszörös világbajnok Visuvanatan Anand elleni győzelme keltette. A győzelem híre bejárta a sakkvilágot, és a hazai klasszisok is elismerésüket fejezték ki.

Mi a Nemzet Sportolóját, a sakkolimpiai bajnok Portisch Lajost kértük fel rövid értékelésre.

„Az ifjúsági sakkal nincs semmilyen hivatalos kapcsolatom, de természetesen figyelemmel követtem Benjámin szereplését. Láttam a Karpov elleni, szintén győzelemmel zárult rapidmérkőzését és az Anand elleni sikerét is. Egyik nagyság sem játszott élete formájában, de világbajnokot legyőzni mindig komoly eredmény.”

Az egri sakkozót már csak egy norma teljesítése választja el a nemzetközi nagymesteri címtől, és még az idén szeretné megszerezni. Portisch Lajos úgy véli, nem kell kapkodnia.

„Megváltozott a világ, tizenhat évesen én még Zalaegerszegen játszottam, és nem világbajnokok voltak az ellenfeleim. Benjáminnak bőven van ideje, nem maradt le semmiről. Ráadásul nem is a nemzetközi nagymesteri cím birtoklása a legfontosabb, hanem a minél magasabb Élő-pontszám. Annak alapján hívják meg ugyanis a jobb versenyekre.”

A legenda szerint a következő évek lesznek a vízválasztók Benjámin pályafutásában: akkor derül ki, hogy mennyire tudja megvetni a lábát a felnőttélmezőnyben.

„A megnyitási repertoárját jól összerakták, ami dicséri az edzőinek a munkáját. Gibraltáron óvatosan játszott, ami magyarázható az életkorával, hiszen annyi idősen még én sem sakkoztam olyan élesen, mint később. A korosztályában világviszonylatban sok a tehetséges versenyző, meglátjuk, hogy közülük ki milyen messzire jut három-négy múlva. A jelek biztatók, de korai lenne még bármit jósolni.”

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS