Szerződést hosszabbított alapemberével az MTK – HIVATALOS

Az MTK Budapest irányítója a következő szezonra is meghosszabbította a szerződését a kék-fehéreknél…

 

Az MTK Budapest hivatalos oldalán jelentette be, hogy megújította Bognár István szerződését, így a rutinos középpályás a következő szezonban is a fővárosi kék-fehéreket erősíti majd, miután további két évre szóló szerződéshosszabbítást kötöttek.

A 32 éves támadó középpályás két évvel ezelőtt tért vissza az általa korábban már erősített MTK-hoz, melyet az előző másodosztályú idényben hét góllal segítette a feljutáshoz, a folyamatban lévő NB I-es idényben pedig 29 mérkőzés alatt kilenc gólt és nyolc gólpasszt jegyzett eddig. Bognár korábban többek közt a Diósgyőr, a Paks és a Mezőkövesd labdarúgója volt, de kipróbálta magát a Ferencvárosnál és a ciprusi Arisz Limasszolnál is.

A kreatív játékost a csapat célok elérése mellett még egyéni célok is vezérelhetik az idény hátralévő részében, hiszen amennyiben még betalál, akkor beállíthatja korábbi szezoncsúcsát, ha pedig sikerül még gólpasszal segítenie a csapatot, akkor ez lehet a legeredményesebb MTK-s szezonja az NB I-ben ebből a szempontból.

fociclub

A Szerződést hosszabbított alapemberével az MTK – HIVATALOS bejegyzés először Hírpláza-én jelent meg.

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.