Nagy meccseket játszottak Kaposváron és Debecenben

kaposvar201701

A férfi Ob I alsóházában is zajlottak rangadók a 6. körben. Debrecenben és Kaposváron is forrt a víz rendesen, végül egyik városban sem született döntés.

kaposvar201701

Az első négy helyzett gárda találkozott az alsóházban. A Honvéd Debrecenbe, míg a Pécs Kaposvárra utazott.

A kaposvári rangadón jobban kezdett a hazai csapat, már a nagyszünetben 7-3-ra is vezetett, innen jött vissza a Pécs. A harmadik negyed 3-0-ás etapja után, a záróakkordot is megnyerte eggyel a vendég együttes. Érdekesség, hogy Csaba Márton gólja után – amivel 8-8-ra egalizált Lukács Gergely együttese – még volt hátra négy perc mégsem tudott egyik csapat sem betalálni.

A Honvéd vendégjátéka is izgalmasan alakult, ahol a Debrecen nem engedte a listavezetőt az egész találkozó alatt. A fordulás után valóságos gólzáport rendeztek a csapatok, hiszen kilenc-kilenc találat is született. Fél perccel a vége előtt Lukas Durik állította be a 13-13-as végeredményt, így ennek a meccsnek is pontosztozkodás lett a vége.

A Férfi Ob I., (középszakasz) 6. fordulójában:

Alsóház:

Debrecen VSE-Racionet Honvéd 13-13 (2-3, 2-1, 4-4, 5-5)
Gólszerzők: Kállay 3, Durik 3, Süveges 2, Fekete 2, Busilacchi 2, Tóth 1 ill. Szivós 4, Kiss B. 2, Kiss G. 2, Kalanovics 2, Simon R. 1, Simon A. 1, Gyárfás 1

Kaposvári VK-PVSK Mecsek-Füszért 8-8 (3-1, 4-2, 0-3, 1-2)
Gólszerzők: Vindisch 2, Varga Zs. 2, Sántavy 1, Berta 1, Kovács O. 1, Palotás S. 1 ill. Gogov 2, Csacsovszky A. 1, Csacsovszky E. 1, Kolozsi 1, Csaba 1, Krizsán 1, Rakonjac 1

18:00 Metalcom-Szentes-EBP Tatabánya

19:00 UVSE-KSI SE

Az alsóház állása:
9. Honvéd 36 pont
10. Pécs 30 pont
11. Kaposvár 23 pont
12. Debrecen 21 pont
13. Tatabánya 14 pont
14. UVSE 13 pont
15. Szentes 7 pont
16. KSI 0 pont

Felsőház:

ZF-Eger-A-HID OSC Újbuda 10-6 (1-1, 4-2, 3-1, 2-2)
Gólszerzők: Csucskovics 3, Decker Á. 2, M. Csuk 2, Hárai 1, Angyal 1, Hosnyánszky 1 ill. Gór-Nagy 2, Salamon 2, Német T. 1, Juhász 1

18:00 FTC PQS Waterpolo-Szolnoki VSC

18:00 PannErgy-MVLC-VasasPlaket

18:00 ContiTech Szeged Diapolo-MKB-Euroleasing-BVSC

A felsőház állása:
1. Eger 55 pont
2. Szolnok 54 pont
3. OSC 47 pont
4. FTC 40 pont
5. Miskolc 33 pont
6. Szeged 27 pont
7. BVSC 26 pont
8. Vasas 22 pont

 

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS