Négynapos edzőtábort zárt az U19-es válogatott

A csehországi Eb-selejtező elitkörre készülő korosztályos válogatott szerdán az NB II-es Soroksár elleni játszott edzőmeccset.

U19-es válogatottunk március 22-én kezdi meg szereplését a csehországi Eb-selejtező elitkörben, a négyes torna során a házigazdák mellett az osztrákokkal és a skótokkal mérkőzik meg a csapat az Eb-részvételt érő csoportelsőségért. Bár a válogatott gerince adott, az őszi Eb-selejtezőn továbbjutást kiharcoló együttesben várható néhány változás, ezért Michael Boris szövetségi edző ismét egy bő keretet hívott össze, amelyben több olyan labdarúgó is helyet kapott, aki korábban még nem dolgozott együtt a jelenlegi szakmai stábbal.

A négynapos összetartás végén, szerdán délben a Merkantil Bank Liga éllovasa, a Soroksár volt a válogatott ellenfele. A találkozó első félidejében Szabó Levente és Nagy Zsombor góljaival a válogatott kétgólos előnyre tett szert, de a fordulás után az ellenfél kiegyenlített, így 2-2-es döntetlennel zárult a találkozó.

– Az elmúlt napokban felmérésekkel, edzésekkel készültünk a csehországi mérkőzésekre, sok hasznos tapasztalatot szereztünk, és ismét egy lépéssel közelebb kerültünk az elitkörre utazó csapat kialakításához – mondta az mlsz.hu-nak Michael Boris szövetségi edző. – Jó meccset játszottunk a Soroksár ellen, és bár az első 45 percben voltunk eredményesek, mindkét félidőben láttam biztató megmozdulásokat a pályán. Voltak, akik klubkötelezettségeik miatt nem lehettek most velünk, sikerült viszont megnézni néhány új játékost is, ami különösen fontos volt az elitkörös kerethirdetés előtt, hiszen néhány poszton még nyílt a verseny a csapatba kerülésért.

Az edzőtáborozás kerete:

Kapusok:

Demjén Patrik (Dorog)
Bese Balázs (MTK)
Vajda Dániel (Budaörs)

Védők:

Szalai Attila (Rapid Wien)
Gergényi Bence (Honvéd-MFA)
Ivánka Patrik (DVTK)
Nagy Zsombor (MTK Budapest)
Szalai András (Paks)
Tóth Bence (Puskás Akadémia)
Tóth Dávid (Sopron)
Nemes Barna (Honvéd-MFA)
Bauer Péter (Újpest FC)

Középpályások:

Hinora Kristóf (MTK Budapest)
Bayer Bence (MTK Budapest)
Szabó Bence (Puskás Akadémia)
Keményffy Máté (Puskás Akadémia)
Tóth Máté (Haladás)
Tajti Mátyás (Malaga)

Támadók:

Takács Ronald (MTK Budapest)
Bíró Ákos (Honvéd-MFA)
Magyari Szilárd (Puskás Akadémia)
Herjeczki Kristóf (Honvéd-MFA)
Szabó Levente (Nottingham Forest)
Kamarás György (Balmazújváros)
Csernik Kornél (Ferencváros)
Tömösvári Bálint (Honvéd-MFA)

Forrás: www.mlsz.hu – RSS