Nem csak ígéret?

Harimoto Tomokazu nemcsak ígéret, hanem a jövő nagy sztárja lehet? Ilyen és hasonló kérdések merülnek fel a tizenkét éves japán asztaliteniszezővel kapcsolatban, aki nemrég történelmet írt a felnőttek között.

UP-info Az internetet böngészve szinte nincs olyan ország, amelynek a sajtója ne foglalkozott volna a tizenkét éves Harimoto Tomokazuval. A japán asztaliteniszező azzal írta be a nevét – amely már nem először járja be a világsajtót – a sportág történelemkönyvébe, hogy a valaha volt legfiatalabb játékosként főtáblára jutott a felnőtt World Tour-sorozat varsói állomásán.

A szereplésével kapcsolatban az újságírók több kérdést is felvetettek. A britek például azt, hogy Nagy-Britanniának lesz-e valaha hasonló képességekkel megáldott asztaliteniszezője, illetve a nagy számok törvénye-e, hogy a sok között egy, a Harimotóhoz hasonló „csodagyerek” is felbukkan időnként.

Vagy egyszerűen a rengeteg munka eredménye?

Harimoto Tomokazu Forrás: ITTF

Harimoto Tomokazu  •  Forrás: ITTF

Nos, a japán pingpongosnak egyrészt volt kitől örökölnie a tehetségét, hiszen édesanyja, Zhang Ling 1995-ben világbajnokságon képviselte Kínát, míg az édesapja (és egyben edzője), Harimoto Dzsu szintén asztaliteniszezett. Így nem csoda, ha a kis Tomokazu már kétévesen ütőt ragadott, és széken ülve próbálgatta átütni a labdát a hálón. (Kis nyelvi kitérő: a fiú keresztneve a Tomokazu; a japánok – a magyarhoz hasonlóan – a vezetéknevet írják előre.)

Most már napi kilenc órát edz. Ez persze nem jelenti azt, hogy fizikálisan a felnőttekkel felvenné a versenyt, de a technikája van annyira jó, hogy már nem először lepte meg a nála sokkal tapasztaltabb, a világranglistán top 100-ban lévő játékosokat.

Legutóbb a varsói World Tour-versenyen okozott szenzációt azzal, hogy a selejtezőben legyőzte a felnőtt-világranglista 72. helyén álló, horvát színekben szereplő Tan Rui Wu-t és a cseh Tomáš Polanskyt is, és azzal a csoportja élén végzett. Bár a főtábla első körében simán kikapott az első kiemelt kínai Ma Lungtól, abszolút elégedett volt a teljesítményével.

– Boldog vagyok, hogy én lettem minden idők legfiatalabbja, aki főtáblára jutott a felnőttek között World Tour-versenyen. Az volt a célom, hogy annyi meccset nyerjek, amennyit csak tudok. Nem számított, hogy a felnőttek vagy az U21-esek mezőnyében játszom, csak a legjobbamat akartam nyújtani.


Két dolog motiválja a leginkább: olyan jó akar lenni, mint a példaképe, a kínai Fan Zhendong, aki még csak tizennyolc éves, de már a világ legjobbjai közé tartozik. Ő tizenhat évesen nyerte az első felnőtt World Tour-versenyét, éppen Lengyelországban, ahol Harimoto is történelmet írt.

A másik nagy cél, hogy hazai közönség előtt szerepelhessen a 2020-as tokiói olimpián. Akkor még csak tizenhét éves lesz, a legtöbb asztaliteniszező abban a korban maximum az ifjúsági olimpiáról álmodozhat, de ha töretlen lesz a fejlődése, korántsem lehetetlen.

Az asztalitenisz-rajongók pedig már arról beszélnek, hogy ő lehet a jövő nagy sztárja, aki képes megtörni a kínaiak egyeduralmát.

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS