Nyomás alatt: Panaszkodtak a versenyzők, mégis enyhít a Pirelli

Pirelli-gumik (Fotó: xpbimages.com)

Pirelli-gumik (Fotó: xpbimages.com)

Noha a Pirelli részletes magyarázatot adott a két héttel ezelőtti Belga Nagydíjon történt két defektre, a spái események némiképp a monzai hétvégére is rányomják a bélyegüket – annak ellenére, hogy a gyártó vizsgálataiból az derült ki, nincs probléma az abroncsok szerkezetével, külső tényezők vezettek a balesetekhez.

A Pirelli ennek ellenére az általa megszabott irányelveknél a kerékdőlés mértékének csökkentése mellett a guminyomás növelésével kívánta növelni abroncsai biztonságát. Az első tervek szerint elöl 5, hátul négy psi mértékű nyomásnövelésről volt szó, ami igen extrém változtatásnak számított volna.

A feltételes mód viszont indokolt, ugyanis a péntek reggeli hírek szerint a csapatok és versenyzők ezzel kapcsolatos aggályai miatt az olaszok végül úgy határoztak, ennél jóval kisebb mértékben, elöl 1,5, hátul 3 psi értékkel növelik csak a guminyomást. (Az adatok még nem hivatalosak, azokról a BBC tudósítója számolt be.)

 

Az aggályok oka

A guminyomással kapcsolatos bonyodalmat az okozta, hogy a résztvevők csütörtökön aggodalmukat fejezték ki annak kapcsán, hogy nincs kellő mennyiségű tapasztalatuk az ilyen magas nyomásértékekkel való versenyzésről. „Én nyugodt szívvel versenyzek itt ugyanúgy, ahogyan előtte” – mutatott rá Lewis Hamilton a változtatások szükségtelenségére. „Spában volt egy rendkívüli kanyarunk, az Eau Rouge, amelyben óriási G-erők lépnek fel, ami biztosan nem segített. Itt viszont nincs ilyen kanyar, csak hosszú egyenesek. Személy szerint nem gondolnám, hogy a nyomás növelése lenne a megfelelő megoldás, de jobb, mintha semmit sem tennének. Viszont nem gondolnám, hogy közülünk bárki is versenyzett már 5 psivel nagyobb nyomású gumikkal, mivel ezeket nem is erre tervezték. Mindig az optimális tartományt keressük, de most kivisznek minket ebből. Ez azt jelenti, hogy a gumi más részét fogjuk használni, sokkal nagyobb lesz a kopás, de sokkal kisebb a tapadás. Nem katasztrófa persze, de azért remélem, hogy nem lesz 5 psis emelés.”

Hasonló aggályainak adott hangot a mezőny legrutinosabb tagja, Jenson Button is. „Jó, hogy vannak korlátok, de ezek elég ijesztőek minden csapat számára, mivel még sosem mentünk korábban ilyen nagy nyomással és ennyire kicsi kerékdőléssel. Értem, mit csinál a Pirelli, és mindannyian hálásak lehetünk nekik az azonnali változtatásért, ami hatékony is lehet, hiszen óvja a gumi oldalfalát. De ha vágás van a gumin, mit sem számít annak belső nyomása. És az is lehet, hogy két psi is elegendő lenne, mert a mostani javaslat elég extrémnek tűnik” – magyarázta 2009 bajnoka.

Csapattársa, Fernando Alonso mindeközben kiállt a Pirelli mellett – még ha ő maga kétkedett is változtatásuk értelmében. „Nekik mindig igazuk van, hiszen ők a szakértői a saját termékeiknek. Szerintem nem lesz gond a hétvégén, különösen ilyen korlátokkal és ajánlásokkal, amelyek rendkívüli módon figyelnek a biztonságra. Én teljességgel bízom bennük, és biztosra veszem, hogy jól döntöttek. Viszont úgy vélem, a mi autóinkkal és technológiánkkal ezek a határok túl szigorúak. Korábban sosem versenyeztünk, még csak nem is teszteltünk ilyen nyomás és kerékdőlés mellett, szóval ez lesz az első alkalom. De egyetértek azzal, hogy talán szükség van erre, mert a biztonság az első” – fogalmazott a kétszeres bajnok.

 

A változtatások hatásai

Alonso azt is kiemelte, véleménye szerint a monzai pályán annak sajátosságai miatt aligha jelentenek gyökeres változást a biztonságosabbá tett értékek. „A monzai pálya megengedi az efféle nyomásnövekedést: nem hiszem, hogy komoly árat kéne fizetnünk érte, mivel csak hat kanyar van a pályán. Tehát úgy nő a biztonság, hogy nem büntetnek vele minket túlzottan” – vélekedett csütörtökön.

Az új számok ugyanakkor a mérnökök szerint bizonyos szempontból mégis komolyabb változásokkal járnak. Ami az elöl-hátul fél fokkal csökkentett kerékdőlést illeti, az például alulkormányzottsághoz vezethet. A szerelők mindezt még viszonylag könnyen kiküszöbölhetik. A guminyomás növelése előtt viszont egyes mérnökök is értetlenül álltak csütörtökön (amikor még arról volt szó, hogy elöl 22, hátul 23 psi értékűnek kell lenni a gumik nyomásának). „Ha Vettel defektjét egy vágás idézte elő, akkor nem a nyomásnövelés a megfelelő reakció. Közülünk senki sem tudja, mi történik ilyen nyomás mellett. A legmagasabb guminyomás, amit valaha is láttam, 21 psi volt” – idézte az Auto Motor und Sport egyiküket. A lap pedig hozzátette, a nyomásnöveléssel megemelkedik az autó hasmagassága, emiatt pedig változtatni kell a rugózáson, a stabilizátor beállításain is.

Noha a Pirelli az értékeket azóta jelentősen csökkentette, a nyomásnövekedés még így is hatással lehet majd a vasárnapi futam alakulására. Ezzel ugyanis a futófelület terhelése némiképp megnő, s ennek köszönhetően a gumikopás mértéke is. Mindez pedig azt eredményezheti, hogy az amúgy egy kiállásos monzai futam két kiállásossá válhat. És nem kizárt, hogy a Pirelli elsődleges célja pontosan ez volt. Mint ismert, az olaszok elsőre már Spában is a Ferrari túl merész egy kiállásos taktikáját nevezték meg a defekt legfőbb okaként…

 

Forrás: www.telesport.hu – RSS