Elhunyt Ákos Ajtony

1944-ben született, lovas pályafutását Debrecenben kezdte. Kivételes tehetségére Máchánszky Gyula figyelt fel, már 1960-ban a magyar ifjúsági válogatott tagjaként Velencében lovagolt. Budapestre került, a Honvéd Hidász utcai lovardájában, Dr. Kollár Kornél szárnyai alatt több évtizeden keresztül a legeredményesebb magyar díjugrató volt. 1971-ben nyolcadik helyen végzett a felnőtt Európa-bajnokságon, lovagolt az 1972-es müncheni olimpián, és a lovassport Mekkájában, Aachenben több mint tízszer szerepelt a helyezettek között.

Akos Ajtony m-610x420

Pályafutásának legemlékezetesebb társai: Őzike, Terike, Bálvány és Kabala voltak. Utolérhetetlen teljesítménye, hogy kilencszer nyert egyéni magyar díjugrató bajnokságot. A Budapesti Honvéd lovas szakosztálya után Mezőhegyesen, Csömörön és Budapest környékén edzősködött, számtalan fiatalt tanított meg lovagolni, és ami a legnagyobb erénye, versenyezni. A magyar öttusa válogatott lovasedzőjeként olimpiai és világbajnokokat nevelt. A Magyar Lovas Szövetség a legmagasabb kitüntetéssel, a gróf Széchenyi István Emlékéremmel díjazta.

Ákos Ajtony a magyar díjugratás ikonja volt, aki győzelemre született, a magyar öttusa és lovassport emlékét örökké őrizni fogja!

Nyugodjon békében!

Read More

Fülöp Bence: be akarok kerülni a csapatba

Budapest, 2017. február 12.
Fülöp Bence (b, fehér) és a horvát Luka Loncar a férfi vízilabda Volvo Kupa Magyarország - Horvátország mérkõzésén a fõvárosi Tüske Uszodakomplexumban 2017. február 12-én. A magyar válogatott 9-7-re legyõzte az olimpiai ezüstérmes horvátokat, így a második helyen végzett.
MTI Fotó: Koszticsák SzilárdReálisan látja helyzetét a Szolnok 25 éves pólósa. Tudja, miben kell még fejlődnie ahhoz, hogy mindig meghívót kapjon Märcz Tamástól a válogatottba – Fülöp Bencével beszélgettünk a Volvo Kupa után. A Volvo Kupa zárómeccséről, így vélekedett oldalunknak a 25 éves játékos: mikor ránéztünk a táblára, és láttuk, hogy 1-6 az állás, akkor jött elő belőlünk […]

Read More

Gyárfás társelnök sem maradhat

Gyarfas MTI01A kormány döntése alapján Bienerth Gusztáv bekerült, Gyárfás Tamás kikerült a 2017-es budapesti vizes-vb szervezőbizottságából. A Nemzeti Sport információi szerint a november végén az úszók elnöki tisztségéről lemondó Gyárfás Tamás – utódjának januárban Bienerth Gusztávot választották meg – immár a vizes-vb szervezőbizottságának sem tagja. Az általa korábban betöltött társelnöki poszt – a kormány napokban meghozott […]

Read More

Volvo kupa – Parádés feltámadás után, győzelem a horvátok ellen

volvokupa201602201-6-ra is vezetett az olimpiai ezüstérmes Horvátország a Volvo Kupán a magyar csapat ellen az első negyed után. Ezek után beindult a csapat és végül megnyerte a mérkőzést. A Volvo Kupa zárónapján az olimpiai ezüstérmes horvátok ellen zártuk a tornát. Az első mérkőzésen simán nyert Montenegró Szlovákia ellen, így két győzelem mellett, egy döntetlen gyűjtöttek […]

Read More

Női Ob I: nincs változás

uvsenoi20A 12. fordulóban sem talált legyőzőre a tabella első három helyzett csapata. A női Ob I középszakaszának felsőházában vendég sikerek születettek. A címvédő UVSE a Szentest verte négy góllal, a Dunaújváros héttel múlte felül a Honvédot, míg a BVSC kettővel győzött a Szeged ellen. A tabellát továbbra is az UVSE vezeti, mögötte nyolc egységgel lamaradva […]

Read More

Súlyos vereség – Montenegró nagy falatnak bizonyult

Budapest, 2014. június 7.
Lévai Márton kapus a Magyarország-Olaszország férfi barátságos vízilabda-mérkõzésen Budapesten, a Hajós Alfréd uszodában 2014. június 7-én.
MTI Fotó: Kovács AnikóÖtgólos vereséget szenvedett a magyar válogatott Montenegrótól a Volvo Kupa második játéknapján. A csapat vasárnap Horvátország ellen zárja a tornát. A Volvo Kupa első napján a szlovákokat vertük 20-5-re. Ma Montenegró volt az ellenfél. A mieinknél Hosnyánszky Norbert, Manhercz Krisztián, Mezei Tamás, Török Béla és Vámos Márton nem játszott. Az első negyedben Montenegró dominált. Ivovics […]

Read More

Az úszás ünnepe zajlik Kecskeméten

uszasKétezer-ötszáz résztvevővel – köztük megannyi fiatallal – szombat délelőtt elindult az Univer24 – Az Úszás ünnepe elnevezésű rendezvény, melynek keretében huszonnégy órán át úsznak a kecskeméti uszodában. A megnyitón részt vett Bienerth Gusztáv, a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) elnöke, aki ebből az alkalomból nyújtotta át Hosszú Katinkának a FINA, a nemzetközi szövetség hivatalos diplomáját a […]

Read More
XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.