Posted in Magyar foci

Talent Cup: Turós csodagóljával győztes magyar rajt

A délutáni kezdés ellenére meglepően nagy érdeklődés mellett kezdődött Siófokon, az MLSZ Beach Arénában a világ első U21-es strandlabdarúgó tornája, a Talent Cup.

Elolvasom...
Posted in Lovassport

A fél csapat az Európa-bajnokság döntőjében

Az írországi Millstreetben rendezett utánpótlás Európa-bajnokság harmadik napján a fiatal lovasok 150 cm-es pályával folytatták. Burucs Barna Sir Winston C-vel ismét bizonyította rátermettségét és négy hibaponttal belovagolt a vasárnap délelőtti döntőbe, ahol 6,17 hibaponttal folytathatja a versenyt.

13876162 657238861106556 1175414580070886394 n

Az ifjúsági korosztály csapatversenyében ezúttal nem tudtunk a második fordulóba jutni. Hollé Sára Clintussal 9-12 hibaponttal ment, Weinhardt Virág Queenivel a mai napon nem tudott hozzátenni a csapat eredményéhez. Egyéni lovasunk, Lehotai Máté Prince nyergében 4 és 8 hibaponttal szépen helytállt ezen az EB-n is. Két fiúnk azonban nagyszerűen lovagolva teljesítették terveinket. Jármy Vince Prímával, egy víz hibával, ifj. Lázár Zoltán Lacrima Di Felicitával egy meredek akadály leverésével, négy hibaponttal kezdtek az első fordulóban. A második körben nem hibázva biztosan jutottak be az ifjúsági kategória legjobb harminc lovasa közé, ahol a tizenhárom és tizennegyedik helyen kezdik meg a szereplést.

13631568 656917904471985 8752814591956241417 n

Tegnap a gyermek csapat negyedik helyezése után biztossá vált, hogy szombat délután három magyar lovas is Európa legjobbjai közé került. Janik Anna Costa Bravaval nyolc hibaponttal, Alasztics Aliz Charnevállal és Bognár Dóra Rádiháza-Bohókással az holtversenyben, első helyen kezdik meg a döntőt.

2015-ben a Wiener Neustadt-i Európa-bajnokságon mindhárom korosztály csapata a második fordulóba került, ami akkor volt szenzáció, most pedig mindhárom korosztály egyéni döntőjében lesznek magyar lovasok.

A hétvégén minden magyar lovas szívnek a fiataljainkkal kell lennie, hiszen a több ezer kilométeres távolságból is szükség lesz a szurkolásra!

Hajrá! Hajrá! Hajrá!

Elolvasom...
Posted in Autó-motor

WRC: Meeke az élen, Ogier az árokban

Árokba csúszott, ezzel pontszerzési reményeit elvesztette a címvédő Sebastien Ogier a Finn Rali első napján – Kris Meeke az élen, egy R5-ös a legjobb tíz között.

Elolvasom...
Posted in Utánpótlássport

Siker a rajt rangadóján

Első mérkőzésén csoportrangadót nyert az U18-as kosárlabda válogatott a B divíziós Európa-bajnokságon, Szkopjéban. Ferenczi Tamás együttese a lengyel válogatottat győzte le, remek hajrával. M. D. • Talán korai még kijelenteni, de az első mérkőzésén nagy lépést tett a továbbjutás felé … Bővebben

Elolvasom...
Posted in Autó-motor

Exkuzív: A Hungaroringhez képest Hockenheim egy TSZ-telep

Egy évnyi szünet után újra Hockenheimbe érkezett az F1, ahol egyelőre csak két dolog biztos: az itteni komplexum a Hungaroringhez képest olyan, mint egy lelakott TSZ-telep, továbbá választ kaptunk néhány, a szabályokkal kapcsolatos kérdésre.

Elolvasom...
Posted in Magyar foci

Urbán Eszter az U19-es Eb-döntő játékvezetője

Újabb nagyszerű magyar játékvezetői siker: a gyöngyösi Urbán Eszter vezeti a női korosztályos kontinensviadal fináléját.

Elolvasom...
Posted in Forma-1 xlsport

Forma-1 2016: A Német Nagydíj élő közvetítései HD felbontásban

Július 31.-én rajtol a Forma-1 2016-os szezonjának tizenkettedik futama, a Német Nagydíj. Élő közvetítés HD felbontásban…

Elolvasom...
Posted in Külföldi foci

Pogba 133 millióért a ManU-é ?

A britThe Sun című újság kész tényként közölte, hogy a Juve  sztárja rekordösszegért a Vörös…

Elolvasom...
Posted in Autó-motor

Vettel nem érti, miért vetették el a halót

A Német Nagydíj csütörtöki napján bejelentették, hogy mégsem vezetik be a halót 2017-ben, sőt lehetséges, hogy semmi nem lesz a dologból. Erről fejtette ki véleményét Sebastian Vettel.

Elolvasom...
Posted in Autó-motor

Rosberg nem érti a Halo késleltetésének okát

Nico Rosberg nem érti, miért nem fogják vezetni a Halót 2017-ben – a német pilóta szerint hatalmas előrelépés lenne a biztonság terén az F1-ben, és a kívánt teszteket is végre tudnák hajtani.

Elolvasom...
Posted in Olimpia

Rio 2016 – Két szeren emelte kiinduló pontszámát a tornász Kovács Zsófia

Elsőéves felnőttként indul a riói olimpián a tornász Kovács Zsófia, akinek két szeren is sikerült megemelnie kiinduló pontszámát a felkészülés alatt.     Az Európa-bajnoki ötödik helyezett riói részvétele a júniusi kontinensviadal után vált biztossá, így azóta edzőivel, Trenka Jánossal és Joó Gabriellával a gyakorlatok tökéletesítésén dolgoztak napi két edzésen a szövetség tájékoztatása szerint. Második ugrásra […]

Elolvasom...
Posted in Külföldi foci

Lekerült a lepel az új harmadik számú mezről

Pénteken a Milan a hivatalos honlapján mutatta be a 2016/2017-es szezonra szóló harmadik számú mezt….

Elolvasom...
Posted in Vízisportok

Comen Kupa: Csoportgyőztes a válogatott

altalanos polokep01A mai napon egy győzelmet és egy vereséget könyvelhetett el ifi válogatottunk a Comen Kupán. Dacára a fiaskónak megnyerte a csapat csoportját. A rangos Comen Kupa első napján a spanyolokat verte a magyar ifi válogatott, míg a második napon a görögökkel és a montenegróiakkal küzdött meg. Nos, délelőtt a helléneket ellen győzött az együttes, míg […]

Elolvasom...
Posted in Kézilabda Utánpótlássport

Derűsebb folytatás

A svédek többször is egyenlítettek, de a kritikus pillanatokban mindig meg tudott újulni a férfi U20-as kézilabda-válogatott, és 31-29-re legyőzte csoportellenfelét a dániai Európa-bajnokságon. Pusztai Viola • „Igeeen!” – szakadt ki a felkiáltás az egyik magyar játékosból a pályán az … Bővebben

Elolvasom...
Posted in Autó-motor

Az FIA felmentette Verstappent

Miután versenyzőtársaitól számtalan kritikát kapott a Magyar Nagydíj után, Max Verstappen oldalára nyíltan odaállt a Nemzetközi Automobil Szövetség is, mondván, a holland nem követett el semmi rosszat.

Elolvasom...
Posted in Vízisportok

Hosszú Katinka már a helyszínen edz

hosszu_01Megérkezett az első magyar sportolói küldöttség a jövő pénteken kezdődő riói olimpia helyszínére, ahol Hosszú Katinka – azután, hogy a szálláson letette csomagjait – rögtön elment edzeni az olimpiai uszodába. A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) honlapjának beszámolója szerint csütörtök reggel négy versenyző, Hosszú mellett az úszó Verrasztó Dávid, illetve a két tornász, Kovács Zsófia és […]

Elolvasom...
Posted in Olimpia

Rio 2016 – A nyári olimpiák kabalatörténete

Augusztus 5. és 21. között Rio de Janeiróban rendezik meg a XXXI. nyári olimpiát, amelynek kabalafiguráját, Viniciust, 2014. november 23-án mutatták be a nagyközönségnek. A legelső olimpiai kabala az 1932-es Los Angeles-i olimpián sétált be a sporttörténelembe. Smokey, a kis fekete skót terrier önszántából érkezett az olimpiai faluba, ahol az atléták adoptálták, és szerencsekutyájuknak nyilvánították. […]

Elolvasom...
Posted in Autó-motor

Vettel: Nem vagyunk ostobák, tudjuk, hol állunk

Sebastian Vettel, a Ferrari F1-es versenyzője úgy gondolja, joguk van ahhoz, hogy még mindig reménykedjenek a világbajnoki címben, még akkor is, ha tudják, erre kicsi az esélyük.

Elolvasom...
Posted in Cikkek Sportbányászat

Groupama nyílt 420 és 470 junior Európa-bajnokság Balatonfüreden

Ma kezdődik és augusztus 5-ig tart az idei balatoni vitorlás szezon egyik legjelentősebb nemzetközi eseménye, amelyet a jövőre alapításának 150. évfordulóját ünneplő Balatonfüredi Yacht Club, a Magyar Vitorlás Szövetség, a 420 Nemzetközi Osztályszövetség és a 470 Nemzetközi Osztályszövetség rendez.

 

Eddig 22 országból érkeztek nevezések. A 420-as nyílt mezőnyben 85 egység, a 420 U17-ben 39, a 470 női mezőnyben 35, míg a 470-es férfiaknál 50 egység adta le a nevezését.

 

A magyar színeket tizenöt 420-as egység képviseli. A többség – nyolc csapat – a nyílt kategóriában nevezett, köztük egy lánycsapat, és heten indulhatnak az U17-es korosztályban. A 470-es hajóosztályban a fiúknál hét hajó, a lányoknál egy páros indul.

 

Magyar színekben a legjobb eredmény a 470-esben versenyző Gyapjas fivérektől várható, akik a tavalyi junior világbajnokságon ötödikek lettek.

Elolvasom...
Posted in Cikkek Sportbányászat

Sárkányhajó Eb – Három arany, három ezüst, négy bronz!

Fantasztikus magyar kezdés a római sárkányhajó Európa-bajnokságon. A 2000 méteres távon megrendezett döntőkben a magyarok három aranyérmet nyertek, emellett három ezüsttel és négy bronzzal zártak.

Premier open kategóriában, a senior női mezőnyben, és a junior vegyescsapatok versenyében nyertek a magyarok.  

A Magyar Sárkányhajó Szövetség közel 200 versenyzője vesz részt Rómában a 12. nemzetek közötti Európa-bajnokságán.

A magyar válogatott az ifjúsági korosztálytól a premieren át, egészen a 60+ seniorig, a lehető összes divízióban képviselteti magát. A június eleji magyar bajnokság óta a csapatok közös edzéseken készültek az Európa-bajnokságra, továbbá részt vettek két edzőtáborban is.

A gyakran embert próbáló időjárási körülmények sem riasztották vissza a magyar csapatot a felkészülésben, mindent megtettek annak érdekében, hogy a római Európa-bajnokságon sikeresen szerepeljenek.

Elolvasom...