
Szép munka volt, fiúk! – Genesis New York
A Genesis New York Concept vonzó formájú, négyajtós karosszériája 242 lóerős összteljesítményű hibrid hajtóművet és luxus kivitelű utasteret rejt.
A Genesis New York Concept vonzó formájú, négyajtós karosszériája 242 lóerős összteljesítményű hibrid hajtóművet és luxus kivitelű utasteret rejt.
De hogy jó hírt is mondjunk, az új Impreza platformja 70 százalékkal merevebb a korábbinál, s még alacsonyabb lesz tőle az autó súlypontja. A Subaru történelmi jelentőségű javulásról beszél!
Az Ausztrál Nagydíj nézeteltérése után többen úgy vélték, a Toro Rossónál komoly csapaton belüli vetélkedés alakulhat ki a két fiatal F1-es között: Max Verstappen azonban lehűtötte a kedélyeket.
Kellemetlen helyzetbe kerülhet az Internazionale és az AC Milan csapata, ha a 2016–17-es idényben Európa-liga-selejtezőre…
A kínai Guangdong tartományban, a Liansan hegyen lévő falu lakói remek üzleti érzékkel levegőt árulnak városlakóknak. Ráadásul a csomagolást sem viszik túlzásba, egyszerűen felfújnak levegővel egy egyszerű zacskót és azt adják el.
Jelenleg egyetlen cél lebeg a háromszoros világbajnok előtt: a negyedik címszerzés. Úgy érzi, addig akar maradni az F1-ben, amíg élvezi a versenyzést – egyelőre pedig határozottan élvezi.
Madarász Réka nyolc közé jutott a lubini U17-es Európa-bajnokságon, így csütörtökön is lesz kiért szorítanunk. A Karsai Anettel alkotott párosának és Pytel Gergőnek a 32 jelentette a végállomást. Lakner Gábor • A lubini U17-es Európa-bajnokság szerdai versenynapján három magyar egységért … Bővebben
Mónikát 13 éve ismerem. Társasházunk kertjéből gyakran láttam át a szomszédos, kis kozmetikára, és a mosolygós köszönések lassan kölcsönös bizalommá értek. Január első napjaiban „boldogújévet” kívántam neki, ő sírósan megköszönte, majd halkan megkérdezte, leírnám-e a történetüket?
Izgalmas mérkőzést rendeztek az alsóház rangadóján. A Debrecen-Miskolc mérkőzésen az utolsó másodpercek döntöttek… Egy mérkőzéssel adós volt a férfi Ob I alsóháza, méghozzá a Debrecen – Miskolc találkozóval. Pikáns összecsapásnak ígérkezett, hiszen a tabella első helyezettje fogadta a másodikat. A mérkőzés első félideje elég hektikusan alakult. A vendégektől Marco Petkovics nyitotta a gólok sorát, ám ezek […]
A Nissan a New York-i Autószalonon bemutatta az új, 2017-es GT-R szupersportautót. Az autó belterének és külsejének megjelenését érintő izgalmas újítások mellett lényeges fejlődés vár ránk a vezetési élményben és a teljesítményben is. A mostani fejlesztések képviselik a legmélyrehatóbb változtatásokat a modell 2007-es bevezetése óta.
Felnőttcsapatok ellen remekeltek a lányok, testközelből megtapasztalhatták a norvég mentalitást, összeállt a védekezésük. Biztatóak az előjelek a női U19-es Eb-selejtező hazai rendezésű elitköre előtt, ugyanakkor Turtóczki Sándor szövetségi edző úgy van vele: inkább evés közben jöjjön meg az étvágy. Nagy-Pál … Bővebben
A magyar futsalválogatott kedden 3-0-ás vereséget szenvedett vb-selejtező play-off mérkőzésen Olaszországtól. A visszavágót április 13-án rendezik Pratóban.
A wokingi gárda igencsak megsínylette, hogy 2015-ben csak a 9. helyen zár a konstruktőri pontversenyben, ráadásul több patinás támogató is elhagyta a csapatot – de mi a helyzet az új évad kezdetén?
A Boda Troopers 37 fővel vág neki a Divízió II-nek, az első évben pedig a tapasztalatszerzés lesz a cél. Évről évre új csapatok vagy visszatérők jelennek meg a harmadosztályban. Idén a Gladiators 2 és a Szombathely Crushers mellett a Boda …
A Milan bejelentette, hogy Nnamdi Oduamadi kölcsönben a HJK Helsinki együttesénél folytatja. Oduamadi az utóbbi…
A magyar U21-es válogatott játékosai jó állapotban várják az Izrael elleni, csütörtöki Eb-selejtezőt.
Elavult és rosszul strukturált az F1 döntéshozó rendszere – a GPDA az összes pilóta nevében háborodott fel és sürget változásokat az Ausztrál Nagydíj botrányos eseményeit követően.
Úgy tűnik, hogy a nyári átigazolási időszakban is várható ajánlat Kínából a Milan brazil csatáráért,…
Az orosz úszók éveken keresztül szisztematikusan doppingoltak – állítja a The Times. A brit napilap szerint Szergej Portugalov, az Orosz Atlétikai Szövetség (VFLA) novemberben eltiltott korábbi főorvosa kapcsolatban állt az úszókkal is. A The Times – amely a doppingbotrány kulcsszereplőjének nevezi Portugalovot – hangsúlyozta, az elmúlt három évben tucatnyi orosz úszó akadt fenn a doppingvizsgálaton, […]
Szabó Laurának rengeteget számít, hogy ismét helyet kapott a juniorválogatottban. Az Érd 18 éves kézilabdázója jó játékkal hálálta meg a bizalmat az izlandi világbajnoki selejtezőn, az első mérkőzésen tizennégy gólt szerzett. reb • Valódi izgalmakat nem hozott a junior női kézilabdázók vasárnap … Bővebben