
Női A-válogatott: peches mérkőzés, szoros vereséggel
Pénteken az osztrákok ellen lépett pályára női A-válogatottunk a Ciprus Kupán.
Pénteken az osztrákok ellen lépett pályára női A-válogatottunk a Ciprus Kupán.
Egy kisebb csúszás miatt a McLaren több alkatrészével csak a szezonnyitóra fog elkészülni, a csapatvezetés bizakodó – ez jó hír a spanyol F1-esnek, aki a lemaradásuk miatt panaszkodott.
Megvan a hiányzó láncszem: a fiú műkorcsolyázók között Böröcz Máté képviseli a magyar színeket a juniorok március 14-20-án sorra kerülő debreceni műkorcsolya- és jégtánc-világbajnokságán. UP-info • A múlt hét végén, Bécsben tartották a Hellmut Seibt-emlékversenyt, amely a magyar junior fiúknak … Bővebben
Bár már vége a farsangi szezonnak, most jöjjön mégis egy fánk. Aktuális, hiszen egyik összetevője a banán, aminek most van szezonja. Érdemes kipróbálni.
Továbbra is a vidéki klubok a legnépszerűbbek a közösségi médiában. Az Egernek van a legtöbb követője, dobogón a Debrecen és a Szeged. Bő egy évvel ezelőtti is megnéztük, vajon mely klubok büszkélkedhetnek a legtöbb követővel, lájkkal a facebook-on. Nos, az élen továbbra sincs változás. Az Eger továbbra is őrzi az első helyét, a Szeged egy […]
Újabb ország kerülhet fel a száguldó cirkusz térképére – legalábbis ha hinni lehet az iráni vezetőknek: az egyes nézetek által az Édenkerttel azonosított Qeshm-sziget adhat otthont az ország pályájának.
Az Ausztrál Nagydíjtól bevezetni kívánt új F1-es időmérő-szisztéma egyetlen pilótának sem tetszik – a négyszeres világbajnok Vettel legalábbis ezt állítja, szerinte nagyon rossz lépés volt ez a változtatás.
Tíz éremmel, közte hat arannyal kezdte meg szereplését a magyar cselgáncsválogatott az ifjúsági Európa Kupa-sorozatban, amelyben a tapasztalat- és önbizalomszerzés a legfontosabb a jövő évi győri Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál előtt. Lakner Gábor • A magyar ifjúsági válogatott megkezdte szereplését … Bővebben
Az első gyermek megszületése után sok szülő tanácstalanul áll a síró csecsemő kiságya mellett, vagy dajkálja naphosszat, hogy a nyűgös kicsit megnyugtassa. A sokat síró, hasfájós csecsemőknél felmerül a kólika gyanúja, ám a kezdő szülők gyakran nem tudják, hogy ez pontosan mit is takar, és hogyan lehet kezelni.
A következő F1-es szezonban bevezetni kívánt „glória” az elmúlt években több életet is megmentett volna, éppen ezért nem számít a kinézete – ez Sebastian Vettel véleménye, aki ma ki is próbálta.
Az aranyéremért lőhet a 17 éves Orosz Viktor a junior-csigásíjászok között az ankarai terem-világbajnokságon. A rangsorolóban elért ifjúsági országos csúcs feldobja, és ha rajta múlik, begyűjti a harmadik korosztályos vb-elsőségét is. reb • Menetel újabb világbajnoki címe felé Orosz Viktor. … Bővebben
Több mint 7 milliárd forint átcsoportosítását rendelte el a kormány az ez évi költségvetésben a 2017-es vizes világbajnoksághoz kapcsolódóan sportlétesítmények fejlesztésére. A kormány határozata szerint – mint olvasható a Magyar Közlönyben – 7 milliárd 141 millió forintot a Nemzeti Olimpiai Központ-beruházás támogatására szánt összegből csoportosítanak át vízisport-létesítmények megújítására, valamint kiemelt sportegyesületek sportlétesítmény-fejlesztéseire. Emellett a határozatban […]
Eredményt hirdetünk a hét elején kiírt játékunkhoz, amelyben egy szerencsés olvasó páros belépőt nyert a március 18. és 20. közt megrendezendő Autó, Motor és Tuning Show-ra. De vannak még jegyeink!
Jövő szerdán nyílik meg az UEFA hivatalos jegybörzéje.
BringaSport – 2016.03.04 – A Magyar Paralimpiai Bizottság és a Magyar Kerékpársportok Szövetségének segítségével a parasport szakág paralimpiai és siketlimpiai kerettagok összetartó melegégövi edzőtáboron vettek részt. Butu Arnold Csaba (pilótája: Garamszegi
A rövid orrkialakítás terén úttörőnek számító Williams idénre nem rukkolt elő újabb koncepcióval – ez azonban nem jelenti azt, hogy az első F1-es hétvégék egyikén nem vetik be a rövidebb változatot.
A negyeddöntő jelentette a végállomást az NB III-as Kozármislenynek a Magyar Kupában. Gránicz Patrik úgy érzi: a sors vette el tőlük az elődöntő lehetőségét, ugyanakkor büszke rá, hogy a Békéscsaba vezetőedzője szerint helye lehet az NB I-ben. Már nem csak … Bővebben
Hat mérkőzést játszanak szombaton az OTP Bank Liga 23. fordulójában, vagyis a bajnokság harmadik körének nyitányán. A listavezető Ferencváros a Diósgyőrt fogadja. A további négy fővárosi csapat egymás ellen játszik. A többi mérkőzés közül a Videoton FC–Haladás meccs ígérkezik a legérdekesebbnek.
A Motorsport Világtanács péntek délelőtt jóváhagyta az időmérő edzés módosításáról szóló javaslatot, ami azt jelenti, hogy az idei szezonban már a „kieséses” rendszerben zajlik majd a kvalifikáció.
A Budai Középiskola neve évek óta összefonódik Budapesten megrendezett bowling bajnokságainkkal. Ez az iskola ugyanis az egyik, amelyik évről évre részt vesz a “Szállj be Te is” programban. A diákok már több éve, önkéntes munkájukkal segítik versenyeinket. Most külön meglepetéssel is készültek: saját készítésű, a Speciális Olimpia emblémáját ábrázoló érmet adtak át a sportolóknak. Köszönjük […]