
Agresszíven fejlesztett a McLaren és a Honda
Ron Dennis szerint övék az F1 legjobb pilótapárosa, Eric Boullier pedig úgy véli, hogy óvatosak lesznek az első teszten – azt azonban mindketten elmondták, hogy a csapat kőkeményen dolgozott télen.
Ron Dennis szerint övék az F1 legjobb pilótapárosa, Eric Boullier pedig úgy véli, hogy óvatosak lesznek az első teszten – azt azonban mindketten elmondták, hogy a csapat kőkeményen dolgozott télen.
Andy Cowell szerint Melbourne-ben egyenlőek lesznek a feltételek a Mercedes-motoros F1-es csapatok között: mindenki ugyanazt a specifikációt kaphatja meg.
A magyar válogatott március 26-án, 18.00 órakor a horvátokat fogadja felkészülési mérkőzésen a Groupama Arénában. A mérkőzésre szóló jegyek már megvásárolhatóak a meccsjegy.mlsz.hu oldalon, valamint a Ticket Express hálózatában.
Kitűnő januári eredményeinek köszönhetően az MTK Budapest rövid pályás gyorskorcsolyázói nyerték el a Magyar Olimpiai Bizottság, a Decathlon és az utanpotlassport.hu által alapított „A hónap műhelye”-díjat”, és az azzal járó félmillió forintos Decathlon sportszervásárlási utalványt. A közönségdíjas ugyancsak az MTK … Bővebben
Talán az új autóról hajnalban kiszivárgott stúdiófotók következményeként a McLaren végül a tervezett délelőtt 11 óránál korábban kiadta a csapatnyilatkozatokat. A két pilótát kívülről máris lenyűgözte az MP4-31.
A Mercedes által, stúdióképek formájában bemutatott W07-es modellel a csapat ki szeretné javítani a tavalyi év egyes futamain mutatott gyengeségeket – például a szingapúri fiaskót.
Néhány napja élete legjobb meccsét játszotta a felnőttek között Füzi Dániel. A 19 éves veszprémi beálló SEHA Liga-mérkőzésen kezdett, és három gólt is szerzett. Nemrég átesett Bajnokok Ligája-bemutatkozáson, s már a sztárok alkotta elitalakulatban is otthon érzi magát. reb • … Bővebben
Nem okozott gondot a Reccónak és a Bresciának soros ellenfele az olasz bajnokságban. A két nagy simán lépett túl a Bogliasco együttesén és a Florentián. Nem tartalékolt a Pro Recco és a Brescia az olasz bajnokság 16. fordulójában. Mandicsék a Bogliascót verték elég simán, hat góllal, míg a Brescia a Florentiát kilenccel, így maradt a […]
Úgy döntöttünk, hogy csatlakozunk a huffingtonpost.com felhívásához, amiben arra vállalkoztak, hogy 30 nap alatt boldogabbá tesznek napi kihívásaik segítségével. Akartok ti is boldogok lenni? Akkor csatlakozzatok! Itt az 18. kihívás.
Rangadót nyert a friss Téli Kupa-győztes csapat, méghozzá az YBL-t verte Beszédes Csaba együttese. Jó formában van a Neptun gárdája, hiszen múlt héten a Téli Kupát nyertékk meg, most pedig egy rangadót nyertek az YBL ellen. A férfi Ob I/b B-csoportjának két éllovasa találkozott tegnap a Hajósban. A két együttes között hét egység volt a […]
Angol lapértesülések szerint végre sikerült vevőt találnia a Liverpoolnak, amely eladná Mario Balotellit. Balotelli 2015…
A legfrissebb pletykák szerint a MINI Roadster Superleggerát is gyártani fogják.
Ferruccio Elio Arturo Lamborghini 100. születésnapjára igazi hiperautóval készül az olasz sportkocsigyár.
Ha valaki azt gondolta, hogy a lillehammeri ifjúsági téli olimpiai utolsó előtti napján nem lesz kiért, miért izgulnunk, nagyot tévedett. A lélegzetelállító, hamari Barlangcsarnokban ugyanis Jászapáti Petra – nem éppen erős vegyes váltó tagjaként – ezüstérmet nyert a rövid pályás … Bővebben
Franz Tost csapatfőnök szerint nem az energiaitalosok elsőszámú alakulatának legyőzése az idei fő célkitűzés számukra az F1-ben. Ha a megbízhatóságuk javul, komoly eredményeket érhetnek el.
A magyar női kosárlabda-válogatott fél lábbal már az Európa-bajnokságon van, miután Pécsett 65-64-re legyőzte Szlovákiát. A húsz éven aluli játékosok ezúttal csak perceket töltöttek a pályán. Lakner Gábor • A magyar női kosárlabda-válogatott nyerte a veretlenek csatáját az Európa-bajnoki selejtezősorozat … Bővebben
Határozottan csinosabb és „okosabb” lett a Ford Kuga legfrissebb verziója.
Az európai beteget az esetek többségében a nyugati orvostudomány tapasztalata gyógyítja, de tőlünk néhány ezer kilométerrel a kínai medicinában hisznek sok-sok millióan. A betegségtől a gyógyulásig többféle út vezet, ideje tehát megismernünk a keleti orvosok tudományát.
Női ágon a Hajdúböszörmény az Astrával játssza a döntőt, míg a férfiaknál a Rába ETO a Dunaújvárossal küzd meg a Magyar Kupa-.trófeáért.
A világbajnoki címvédő spanyol már többször elmondta, hogy a Yamahánál szeretné tölteni teljes pályafutását, s bízik benne, hogy még a március közepén esedékes katari nyitány előtt aláírhatják a szerződéshosszabbítást a hangvillásokkal.