Patrik Urban „hazatért”

Patrik Urban a jégkorong-világelithez tartozó Svédországban nőtt fel, lett elsőosztályú játékos, majd edző, de a békéscsabai nagymamánál töltött vakációkon megtanult magyarul. Az általa kidolgozott utánpótlás-nevelési módszert most a magyar fiataloknak is átadná.

Pusztai Viola Ha valaki Patrik Urbannal beszélget, nehezen mondaná meg, hogy nem a magyar az anyanyelve. Csupán néhány szó kiejtésén érződik némi akcentus, de a békéscsabai nagymamánál töltött iskolai szünetek alatt remekül megtanulta a nyelvet. Egyébként Svédországban született, ott is nőtt fel, s lett belőle profi jégkorongozó, majd edző és pedagógus.

A 44 éves szakember 1996-ban végzett a svéd testnevelési egyetemen, disszertációját az egyéni képzés a csapatsportokban (jégkorong, labdarúgás) témakörében írta, és az általa kidolgozott módszert később sikeresen alkalmazták a svéd utánpótlás-nevelésében. Jelenleg a rendszerben nevelkedett játékosok közül nyolcvanheten játszanak az NHL-ben, míg az Urban által korábban irányított Djurgårdensből több mint hatvanan szerepelnek a svéd profiligában. A kétezres évek környékén éppen utóbbi együttessel vett részt nemzetközi tornán Németországban, amelyen az egyik magyar csapat is jégre lépett.

Patrik Urban

Patrik Urban

„Addig nem is tudtam, hogy létezik Magyarországon jégkorong – mondja. – Odaköszöntem nekik magyarul, és néhány nap múlva a szövetség főtitkára, Kovács Zoltán azzal keresett meg, hogy nem segíteném-e a magyar hokit. Ekkor alakult ki az azóta tartó kapcsolat. Aztán 2005-ben már Pat Cortina mellett dolgoztam a felnőttválogatottal a debreceni divízió I-es világbajnokságon, ami nagy élmény volt. Másfél évet töltöttem Magyarországon, akkor azt tapasztaltam, hogy a magyar jégkorong még nincs felkészülve a svéd szemléletmódra, úgy mondanám, túl nagy volt a kulturális különbség.”

Úgy véli, mára ez eltűnt, biztosítottak azok az alapfeltételek, amelyre lehet építeni. Sőt, mint mondja, Svédországban hiába része a kultúrának a sísportokkal együtt a jégkorong, a népesség csökkenése a sportágra is rossz hatással van: addig jutottak, hogy kénytelenek játékosokat toborozni. Erre korábban sosem volt példa…

„A magyar jégkorong óriási lehetőséget kapott a fejlődésre azzal, hogy az állam támogatja. Ez unikum, sehol máshol a világon nincs ilyen. Aki a sportágban dolgozik, annak felelősséget kell vállalnia azért, hogy ezt megfelelőképpen kezelje. A hoki időigényes sportág, ráadásul az utánpótlás-szakembernek nemcsak edzőként, hanem pedagógusként is funkcionálnia kell. Ez nagyon fontos: olyan gyerekeket nevelünk, akik aztán hasznos tagjai lesznek a társadalomnak. Ezért kellene a hokit integrálni az iskolába, ahol hozzáértő testnevelőtanárok oktatnák őket lépésről lépésre például a bot- és a korcsolyatechnikára. Idősebb korukban inkább a fizikai felkészülésnek kell előtérbe kerülni, azzal együtt a táplálkozásnak. Egyáltalán nem mindegy, hogy mikor és mennyit eszik a játékos, hiszen kell az energia ahhoz, hogy fejlődhessen.”

Beszélgetésünk apropója egyébként az, hogy Patrik Urban magánéleti okok miatt úgy döntött: második hazájába költözik, és Magyarországon folytatja az edzői pályafutását is. Már több klubbal tárgyalt, s jelenleg úgy fest, Szegeden foglalkozik az utánpótlással. Adja magát a kérdés: mi az, amit a svéd hokiból mindenképpen átültetne a magyarba?

„A filozófiám a következő: nevelni az egyént anélkül, hogy az a csapat rovására menjen, illetve a gyereknek örömet okozzon a hoki, belső motivációt érezzen, hogy a sportágat űzze. A svéd jégkorong mindig arról volt híres, hogy csapatként megfelelő taktikai tudás birtokában ért el sikereket. Csakhogy ezzel együtt háttérbe szorult az egyéni képzés, ezen változtattunk a kétezres évek elején. Az orosz iskola ellenpéldaként szolgál, egyénileg kiváló játékosokat nevel, akik azonban csapatban kevésbé sikeresek. Az általam kidolgozott pedagógia, metodikai módszer az, amelyet szeretnék átadni a magyar jégkorongnak.”

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS