Pécsen is veretlen maradt a Nyíregyháza

A Nyíregyháza 4-0-ra nyert Pécsen a labdarúgó NB II tizedik fordulójának hétfői zárómérkőzésén, ezzel továbbra is egyedüliként veretlen a mezőnyben. A nyírségi együttes változatlanul feljutó helyen áll, míg a baranyaiak immár öt meccs óta nyeretlenek.

Nyíregyháza

A Gyirmót FC Győr otthon tartotta a három pontot a Siófok ellen, míg a listavezető Győri ETO a Soroksár otthonában aratott 3-1-es győzelmet vasárnap.

Az előző kiírásban a Magyar Kupa döntőjéig menetelő Budafok vereséget szenvedett a Haladástól, csakúgy mint a sereghajtó Mosonmagyaróvár, amely 2-0-ra kikapott a Tiszakécskétől.

Fejős Ádám hajrában szerzett góljával egyenlített a Csákvár a Vasas otthonában, így az angyalföldiek maradtak a harmadik helyen.

Ugyancsak az utolsó percekben talált be a Szeged, amely a 86. percben értékesített büntetővel legyőzte a Budapest Honvéd együttesét, ezzel a piros-feketék elszenvedték negyedik vereségüket a szezonban. 

Az FC Ajka hazaii pályán kapott ki a BVSC-Zuglótól

Schindler Szabolcs a hétvégén a Csákvár otthonában ül lesz Ajka kispadjára, azt követően, hogy a 2018/19-es idényben a harmadosztályban bajnoki címig vezette az együttest a nyugati csoportban. Eddig 35 tétmérkőzésen irányította az Ajkát, ezeken a találkozók 25 győzelem, hat döntetlen és négy vereség a mérlege. Új szerződése 2026. június 30-ig szól.

 Schindler elődjét, Jeney Gyulát múlt szerdán a gyirmóti vereség után menesztette a klub, az edzéseket átmenetileg Pintér Csaba irányította.

Az Ajka a legutóbbi szezonban a klub legnagyobb sikerét elérve harmadik helyen zárt a másodosztályban, a mostani idényben tíz fordulót követően öt pontjával mindössze az utolsó előtti a 18 csapatos Merkantil Bank Ligában.

Merkantil Bank Liga NB II

10. forduló:

Pécsi MFC – Nyíregyháza Spartacus FC 0-4 (0-0)
Gól:
Nagy D. (72.), Géresi (79.), Gresó (80.), Németh B. (92.)   

Vasas FC – Aqvital FC Csákvár 1-1 (0-0)
Gól:
Radó (67.), illetve Fejős (94.)
Kiállítva: Deutsch (94., Vasas)

Szeged-Csanád Grosics Akadémia – Budapest Honvéd 1-0 (0-0)
Gól:
Bíró (86.)
Kiállítva: Kálnoki-Kis (94., Honvéd)

FC Ajka – BVSC-Zugló 0-1 (0-1)
Gól:
Szilágyi (15.)
 
Kolorcity Kazincbarcika SC – HR-Rent Kozármisleny 1-0 (0-0)
Gól
: Szekszárdi (88.)

Budafoki MTE – Szombathelyi Haladás 0-1 (0-0)
Gól:
Doktorics (50.)

Gyirmót FC Győr – BFC Siófok 1-0 (0-0)
Gól:
Szegi (76.)

Credobus Mosonmagyaróvár – Tiszakécskei LC 0-2 (0-1)
Gól:
Erdei (31., 66.)

Soroksár SC – ETO FC Győr 1-3 (0-2)
Gól:
Dragóner (68.), illetve Huszár (17.), Skvarka (44.), Anton (60.)

Az élcsoport állása: 1. Győr 22 pont (7 győzelem), 2. Nyíregyháza 22 (6), 3. Vasas 18, 4. Kozármisleny 17 (5, 15-10), 5. Budafok 17 (5, 12-9)

Forrás: MLSZ / MTI

A Kecskemét zsinórban negyedik mérkőzésén kapott ki

Post Views: 2

JochaPress