Háromezer éves múltra tekinthet vissza Japánban a szumózás

A szumózás kiemelkedő eseményére kerül sor május 6-7-8-án a sportág őshazájában, Japán fővárosában, Tokióban. Mivel az eseményen népes magyar küldöttség is részt vesz (10 versenyző lép küzdőtérre, a dohjóra) ezért mindenképpen érdemes megismerni legalább a sportág vázlatos történelmét.

Japánban elképzelhetetlenül népszerű a szumózás

Az átlag sportkedvelők ugyanis gyakran csak úgy beszélnek a szumóról, hogy azok ott „lökdösik” egymást. Nos, a szumó ennél azért sokkal több, sokkal összetettebb sportág. A közhiedelemmel ellentétben nem a birkózással, hanem inkább a cselgánccsal és az aikidóval van „szakmai rokonságban”.

A szumo eredetét, kezdetét illetően több történetről tesznek említést a szakírók. Annyi bizonyosnak tűnik, hogy

már az i.e. 8 században a császári szertartások között emlegetik, „szumai” néven. Ez még meglehetősen szabályozatlan sportág volt, gyakran halálos kimenetelű összecsapásokkal.

A 12. században már a harcosok képzésének eszközeként említi a katonai diktatúra. Egyértelműen elterjedt és népszerű a 16. század végére lett a szumózás. Ezt követően alakult ki a kör alakú küzdőtér, a versenyeken mind többen indultak, mert a győztesek komoly díjazás mellett társadalmi felemelkedéssel is számolhattak.

A 18. század végétől rendszeresen évi két hivatalos basót (tornát) rendeztek. 1761-től a sportág professzionális változatát a „népi”, majd amatőr szumótól való elkülönítés végett ózumó névvel illették. Az ezernyolcszázas évek első felében mély válságba került sportág a század második felére ismét felszálló pályára került. 1873-tól a nők versenyeit is engedélyezték, 1885-től pedig a császár is elismerte a sportág létjogosultságát.

Az uralkodói támogatást kihasználva a sportág ismét felfutó pályára került. Legjobbjaikat 1907-ben még maga az amerikai elnök, Theodore Roosevelt is fogadta. A II. világháború éveiben kényszerű szünet után 1947-ben újabb lendületet kapott a szumózás. Emelték a mérkőzések és az egyes tornák számát, miközben 1953-ban a televíziók is elkezdték közvetítéseiket a nagy versenyekről. Még hosszú éveken keresztül elsősorban japánok küzdöttek egymással, majd lassan megtört a jég. Előbb egy hawaii, Jesse Kuhauluka lépett külföldiként a küzdőtérre 1964-ben. Ám külföldi induló végső sikerére egészen 1993-ig várni kellett. Ekkor a hawaii származású Akebono Taro let első.

Távolabbról érkező győztes először 2005-ban jelentkezett, a bolgár Kalojan  Mahljanob személyében.

A szumó mérkőzés szabályai nagyon egyszerűek. A kör alakú küzdőtéren belül két versenyző csap össze a gjódzsi (döntőbíró) jelzésére és a cél, hogy vagy kiszorítsák az ellenfelet a körből, vagy arra kényszerítsék, hogy a talpán kívül valamelyik másik testrésze is hozzáérjen a földhöz. A meccsek rendszerint rövidek, sokszor csak néhány másodpercig tartanak. A szumóban minden küzdelmet a tényleges harcot megelőző rituálék vezetnek fel.

A professzionális szumót a Japán Szumó Szövetség szervezi.

A szövetség tagjai mindannyian korábbi birkózók, egyedül ők jogosultak újonc birkózók felkészítésére és edzésére. Korábbi adatok szerint 44 edzőteremben, szigorú napirenddel készülnek a legjobbak a versenyévad hat, kiemelt tornájára.

A szumóban a birkózók szigorú, hierarchikus rangsorban állnak egymáshoz képest, őket folyamatosan előre-hátra rangsorolják az évi hat, hivatalos bajnokságon nyújtott teljesítményük alapján. A tornák kezdete előtt két héttel egy gondosan összeállított listán (banzuke) a teljes rangsort közzéteszik. A hivatalos bajnokságokon túl rendszeres időközönként tartanak bemutatóversenyeket Japánban és ritkán külföldön is.

(jochapress)

Post Views: 8

JochaPress