Puskás–Honvéd házidöntő

Magyar házidöntőt rendeznek a Puskás–Suzuki Kupában. A Puskás Akadémia és a Budapest Honvéd másodszor csap össze a kilencedik alkalommal megrendezett torna döntőjében. A házigazda már szombaton biztosította helyét a fináléban, a kispestiek pedig a vasárnapi mérkőzések alakulása után kezdhettek el készülni a hétfői döntőre.

Majer Dániel A kilencedik Puskás-Suzuki Kupa döntőjében harmadszor találkoznak magyar csapatok hétfőn, Puskás Akadémia–Budapest Honvéd találkozót másodszor rendeznek, az elsőt 2012-ben a piros-feketék nyerték 7-0-ra.

Na de nézzük, hogyan alakultak a vasárnapi mérkőzések, melyeken magyar csapat ugyan nem lépett pályára, de így is volt miért szorítani az egyik hazai résztvevő, nevezetesen a Honvéd miatt. Elsőként a Genk–Panathinaikosz találkozót tekinthették meg a Felcsútra látogatók, melynek tétje „csak” az A csoport második helye lehetett, miután a Puskás Akadémia egy nappal korábban már biztosította a csoportgyőzelmét.

A bronzmeccsnek is lehet örülni Forrás: puskassuzukicup.net

A bronzmeccsnek is lehet örülni  •  Forrás: puskassuzukicup.net

Az első perctől kezdve látszott, hogy a két csapat közül a Genk a motiváltabb, nem is kellett sokat várni a vezető góljára, Emeraude Molenbia Bolingoli a 8. percben büntetőből talált be. Nem elégedett meg az egygólos előnnyel a belga együttes, továbbra is nyomás alatt tartotta a Panathinaikosz kapuját, amit a 20. percig bírtak a görögök, amikor kapu előtti kavarodás után Bright Bonney góljával duplázta meg előnyét a Genk. A második félidő elején aztán gyakorlatilag lezárta a találkozót Eddy Vanhemel csapata, a Puskás Akadémia ellen is betaláló Safouane Ahidar lőtt a hálóba. 3-0-s sikerével a Genk a harmadik, a Panathinaikosz az ötödik helyért játszhat hétfőn.

A délutáni Hagi Akadémia–Real Madrid találkozónak már magyar szempontból is volt tétje, madridi győzelem és döntetlen esetén ugyanis biztossá vált a Honvéd döntőbe jutása. A fináléra román siker esetén is volt esélyük a kispestieknek, a Hagi Akadémia egygólos vagy 2-0-s sikere is magyar házidöntőt érhetett.

Ma már az igazi Realt láttuk Forrás: puskassuzukicup.net

Ma már az igazi Realt láttuk  •  Forrás: puskassuzukicup.net

A Real Madrid látszólag tanult a pénteki, Honvéd elleni vereségből, szemmel láthatólag más felfogásban futott ki a gyepre. Antonio Marin révén már a 3. percben megszerezték a vezetést az agresszív letámadással operáló királyiak, a szünetre aztán Adrián Román és Alberto García tette teljessé a Real örömét, mindketten egy-egy újabb találattal járultak hozzá a félidei 3-0-s vezetéshez. A második játékrészben viszonylag korán, 12 perc elteltével szépíteni tudott a román együttes Nicolae Rosca góljával, többre azonban már nem futotta. Sőt, Tudor Baluta durvaság miatt idejekorán fejezte be a meccset, nem sokkal később pedig az ellenféltől Sanchez Gioya is követte. A ráadásban Román a Real, Neciu pedig a Hagi részéről talált be, beállítva a 4-2-s végeredményt. A Real Madrid tehát a bronzmeccsen, a Hagi Akadémia az 5. helyért lép pályára hétfőn.

9. PUSKÁS–SUZUKI KUPA
Pancho Aréna, 3. nap
A csoport 
KRC Genk – Panathinaikosz 3-0 (2-0)
Gólszerző: Bolingoli (11-esből, 8.), Bonney (20.), Ahidar (46.)
B csoport
Real Madrid – Hagi Akadémia 4-2 (3-0)
Gólszerző: Marin (3.), Román (30., 80+2.), García (38.), illetve Itu (52.), Neciu (80+5.)

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS