Räikkönen a Magyar Nagydíjon még fordíthat helyzetén?

Kimi Raikkonen (Fotó: Batchelor / XPB Images)

Jóllehet, egyes médiumok úgy tudják, a Ferrari már döntött, s Valtteri Bottas mellett tette le a voksát 2016-ra, hogy már szerződést is aláírtak volna a felek, azóta több forrás is cáfolta. A Scuderiához közel álló Leo Turrini is köztük volt: „Nincs aláírt szerződés Bottasszal” – tisztázta blogján.

A hírek szerint az olaszoknak e hónap végéig van opciós joguk a szerződéshosszabbításra Kimi Räikkönennel. Mindez annyit jelent, hogy a Magyar Nagydíj az utolsó olyan verseny, amelyet még a határidő lejárta előtt rendeznek meg. Ezért aztán vannak, akik szerint 2007 bajnoka számára döntő fontosságú lesz a mostani hétvége. (Jóllehet Maurizio Arrivabene korábban a finn gyenge futamai után is rendre azt hangsúlyozta, nem egyetlen hétvége alapján döntenek.) „Ez a futam általában amolyan útkereszteződést jelent a versenyzői piac és a Ferrari szempontjából is. Most jött el az ideje annak, hogy eldőljön, ki lesz Sebastian Vettel csapattársa 2016-ban” – írta a Gazzetta dello Sport.

Az olasz sajtó nagyobbik része úgy véli, Räikkönent ideje lejárt Maranellóban. „Kiminek mennie kell, mégpedig egyszerű ok miatt: az elmúlt két évben nem tudta hozni csapattársai szintjét. Alonso tönkretette őt, és Vettel mellett sem tűnik jobbnak” – írta például az F1-es szakíró Andrea Cremonesi.

Az F1-es pályafutása során a Ferrarinál is megfordult Ivan Capelli úgy véli, Räikkönenből ma elsősorban a sikerekhez szükséges agresszivitás hiányzik. „A Ferrari mindig ugyanazt a politikát követte: mindig volt egy erős első számúja, valamint egy megbízható második számúja. Kiminél viszont úgy vélem, hiába lett világbajnok 2007-ben a Ferrarival, az elmúlt években már nem volt olyan agresszív, mint a fiatalabb versenyzők, például Sebastian Vettel” – nyilatkozta az Eurosportnak.

„Amikor hallottam, hogy Vettel és Räikkönen csapattársak lesznek a Ferrarinál, egyből arra gondoltam, hogy erős párost alkotnak majd. De mára kitűnt, hogy Kimi nem nyújt elég következetes teljesítményt. Ha a Ferrari jobbá akar válni, nem elég neki, hogy Vettel az első számú versenyzője. Hasonló problémát látok Räikkönennél, mint a 2014-es autóval, amikor nem volt képes ugyanolyan szinten teljesíteni, mint Fernando Alonso. És ezt senki sem várta Kimitől – én sem” – elemezte a finn helyzetét a ma már az olasz autóklubot irányító Capelli.

Szavai egybevágnak a Ferrari technikai igazgatója, James Allison minap tett nyilatkozatával. A brit ugyan kiemelte, tempó terén Räikkönen egy szinten áll Vettellel, a kettejük között az idei eredményekben is megmutatkozó különbséget szerinte is az eredményezi, hogy a német képes hibátlan teljesítményre, míg kollégája jóval kiszámíthatatlanabb.

 

Nelson Piquet lesz a vendégünk a holnapi Boxutca Magazinban!VIDEÓ

Posted by Boxutca on 2015. július 22.

Forrás: www.telesport.hu – RSS