Repülőrajt Auckland-ben

Címvédőhöz méltóan kezdett az Auckland-ben zajló ifjúsági vitorlázó-világbajnokságon a 18 éves Érdi Mária: egy első és egy második helyet ért el az első versenynapon, azzal vezeti az összetett rangosrt a Laser Radial hajóosztályban.

L. G.  Ahogy azt korábban írtuk, a 18 éves Érdi Mária a címvédés reményében állt rajthoz az új-zélandi Aucklandben zajló ifjúsági vitorlázó-világbajnokságon. Annak megfelelően kezdte is a szereplését, hiszen az első nap után vezeti a Laser Radial hajóosztály összetett versenyét.

Érdi Auckland

Érdi Mári gyorsan összebarátkozott a hajójával  •  Forrás: Facebook

Mári rögtön az első pénteki futamon jelezte a 46 hajóból álló mezőnynek, hogy komolyan kell venni a szándékát, ugyanis a második helyen ért célba a horvát Sandra Luli mögött. A második futamban még rátett egy lapáttal, azt ugyanis megnyerte, így az összetett versenyben is az élre állt. A horvát lány harmadikként ért célba, így ő követi Márit az összetett második helyén.

A harmadik pozíciót az a német Hannah Anderssohn foglalja el – előbb negyedikként, majd másodikként befutva –, akivel Mári a tavalyi világbajnokságon nagy harcot vívott az elsőségért. A negyedik helyen a Márihoz hasonlóan a riói olimpiát is megjárt uruguayi Dolores Moreira Fraschini áll, aki a fenti hármason kívül egyedüli versenyzőként fért fel a pénteki futamok dobogójára, az elsőn ért célba harmadikként.

Az erősorrend nagyjából kialakult, az pedig kifejezetten biztató, hogy Mári rögtön az élre állt, és az ő hátát figyelheti a mezőny.

A világbajnokság másik magyar indulója, az RS:X kategóriában versenyző 15 éves szörfös, Geiger Richárd az összetett rangsor 22. helyéről várja a folytatást. A Magyar Szörf Akadémia versenyzője az első és a második futamon egyaránt a 18. helyen végzett, a harmadikon pedig nem ért célba a 28 szörföst felvonultató mezőnyben.

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS