Retro – Újoncvarázs az ezüst uralom alatt

Retro

2016. március 15. kedd, 13:21

Egy évvel ezelőtt nem sokat változott az F1 képe 2014-hez képest, a vert mezőnyben azonban volt miről beszélni: sziporkázó ifjoncok, szenvedő McLaren, és Sebastian Vettel első ferraris dobogója.

Mindannyian arra vártunk, hogy miután a Mercedes simán behúzta mindkét világbajnoki címet 2014-ben, 2015-re valamelyest változnak az erőviszonyok. Nos, változtak is, csak nem olyan mértékben, mint amire számítottunk: a Williams helyét a Ferrari vette át az erősorrend második helyén, feljavult a Sauber, gyengült a Red Bull és a McLaren – utóbbiak emberemlékezet óta nem kezdtek olyan gyatrán szezont, mint egy évvel ezelőtt.

Nem volt elég, hogy Fernando Alonso tesztbalesete miatt távol maradt Melbourne-től, az őt helyettesítő Kevin Magnussen alatt a felvezető körben megadta magát az MP4-30-as. Azonban nem ő volt az egyetlen, aki nem tudott ott lenni a piros lámpák kialvásánál: Danyiil Kvjat szintén a rajtrácsra tartva volt kénytelen leparkolni tönkrement Red Bullját, Valtteri Bottas pedig hátfájásra panaszkodott az időmérő után – a két Manor távolmaradásával így már a rajt előtt 15-re fogyatkozott a mezőny száma!

Az élen azonban minden változatlan maradt: Lewis Hamilton komoly előnnyel, hat tizeddel szerzett pole-t Nico Rosberg előtt, és a küzdelem fikarcnyi jelét nem mutatva vitorláztak csendben és zavartalanul a célba. A harmadik helyről induló Felipe Massa már nem volt ilyen szerencsés, hiszen nem tudta megtartani pozícióját a „vörös veszedelemmel” szemben: Sebastian Vettel már első versenyén a tifosi szívébe zárta magát, hiszen bár nem tudta felvenni a kesztyűt a Mercedesekkel, egyből dobogót szerzett, a gyötrelmes, mindössze két pódiummal záródó 2014-es Ferrari-évad után.

A rajtlámpák kialvása után egy körön belül 13-ra fogyatkozott a mezőny létszáma: Pastor Maldonado Felipe Nasrrel és Kimi Raikkönennel koccant, és talált menedéket a kettes kanyar falában, mely óhatatlanul maga után hívta a safety car behívását. Csapattársa, Romain Grosjean volt a következő áldozat, őt Lotusának meghibásodása kényszerítette térdre. A futam ezt követően még két kiesőt hozott: a 32. körben a pontszerző helyen autózó Max Verstappen, minden idők legfiatalabb újonca volt kénytelen búcsúzni F1-es premierjétől, nyolc körrel később pedig Kimi Raikkönennek kellett leparkolnia Ferrariját, mert szerelői rosszul rögzítették egyik kerekét.

A Mercedesek újabb győzelme nem lepett meg senkit, a Sauber teljesítménye annál inkább: a hinwiliek pont nélkül húzták ki 2014-et, Melbourne-be érkezve azonban hajszálon függött az indulásuk, a Giedo van der Gardéval folytatott szerződésvita miatt. Az új, kék-sárga színeket kapott autók azonban szárnyaltak Melbourne-ben: Felipe Nasr simán tartotta Ricciardót, Raikkönent, a Force Indiákat, és a Toro Rossókat, ötödik helyével pedig felírta magát a sportág legjobb debütálói közé. Marcus Ericsson egy fokkal halványabb volt a brazilnál, de a svéd így is remek futamot teljesített, először pontokat szerezve nyolcadik helyével. A szőke pilóta azt a Sainz-t utasította maga mögé a verseny végén, aki toro rossós csapattársához hasonlóan szintén első futamát teljesítette – és egyből két ponttal hálálta meg a csapat bizalmát.

És hol maradt a McLaren? A 2014-es szezont ötödikként záró csapat, ha akart sem tudott volna elbújni a kíváncsiskodók elől, hiszen rém rossz tesztszezont teljesítettek. A wokingiak futásáról mindent elmond, hogy a verseny végén Jenson Button rajongói azért imádkoztak, hogy még valaki essen ki kedvencük elől, aki így utolsó célba érőként megkaparinthasson egyetlen pontocskát…

F1 2015 Australian Grand Prix – Highlights from CombinedYoutuber on Vimeo.

Forrás: www.formula.hu – RSS