Rio 2016 – Bach védelmébe vette a NOB döntését Oroszország ügyében

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke védelmébe vette az általa irányított szervezet döntését, amellyel a riói olimpián indulni szándékozó orosz sportolók jelentős részét eltiltotta az ötkarikás játékokon való részvételtől.

Rio de Janeiro, 2016. július 27. Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke és a felesége, Claudia iráni sportolók mellett megy a Rio de Janeiró-i Antonio Carlos Jobim Galeao Nemzetközi Repülõtérre érkezve 2016. július 27-én, kilenc nappal a riói nyári olimpia kezdete elõtt. (MTI/AP/AFP pool/Yasuyochi Chiba)

Thomas Bach Rio de Janeiróban tartott vasárnapi sajtótájékoztatóján egyúttal visszautasította a kritikákat, amelyek még nagyobb szigort, a teljes orosz olimpiai küldöttség kizárását szorgalmazták.
A NOB bő egy hete hozott határozata nyomán a kvótát szerzett 387 orosz sportoló közül mintegy 250 indulhat a pénteken rajtoló riói játékokon. A részvételhez az orosz versenyzők mindegyikének egyéni engedélyre van szüksége sportágának nemzetközi szövetségétől. A következő lépésben a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) is ellenőrzi a nevezéseket, majd egy háromfős NOB-bizottság adhatja meg a zöld utat az érintetteknek.
Bach szerint a döntéssel jottányit sem csökkent a NOB reputációja a világban. Hozzátette ugyanakkor, hogy az államilag támogatott orosz doppingolási szisztéma “támadás az ötkarikás mozgalom egyetemes értékei ellen”.
A NOB elnöke a riói közbiztonságra vonatkozó kérdésre válaszolva leszögezte, hogy teljesen megbízik a brazil rendfenntartókban, a rendőrségben és a fegyveres erőkben. Derűlátó az esemény zökkenőmentes lebonyolítását illetően is. Bach szerint Brazília állja az olimpia jelentette kihívást és a versenyek rajtjára “minden együtt lesz” – mondta.