A magyar valogatott lett a legeredményesebb csapat a milanói sarkanyhajó vilagbajnoksagon. A mieink összesen 7 arany-, 12 ezüst és 5 bronzérmet gyűjtöttek a harom döntős nap alatt.
Szombaton zajlottak a 2000 méteres finalék. Masters korcsoportban vilagbajnoki címet szerzett a 20 fős férfi csapat, valamint a 20-as mix csapat is. Ezen a tavon ezüstérmes lett a 20-as felnőtt mix csapat, valamint a 10-es masters mix, a 10-es felnőtt női és a 10-es női masters csapat is. Harmadik helyet szerzett a 20-as felnőtt női, valamint a 10-es felnőtt mix és 10-es felnőtt női hajóegység is.
A magyarok a legtöbb érmet a legrövidebb tavon, 200 méteren szerezték meg. Vilagbajnoki címet nyert a 20-as masters női csapat, a 20-as masters mix hajó, a 10-es masters mix és a 10-es masters női egység. Ezüstérmet szerzett a 10-es felnőtt női, a 10-es masters férfi és a 20-as masters férfi egység. Bronzérmet pedig a felnőtt 20-as férfi és a felnőtt 20-as női csapat vehetett at.
Süveges Lilla csapatvezető elmondta, hogy a vilagbajnoksagon nagyon erős mezőny vett részt, főleg az orosz, svéd, német, francia, a kanadai, a cseh és a fülöp-szigeteki valogatott allt nagyon komoly erőkből, sok egységben sikeres gyorsasagi kenus és kajakos versenyzők foglaltak helyet.
Süveges Lilla: A rendezés elég olaszos volt, sajnos még egy nappal a futamok előtt sem volt pontos program. A palya egyébként gyönyörű volt, de az időjaras sokszor megtréfalt bennünket. Reggel mindig elég hűvös volt, napközben jobb idő lett, estére pedig rendszerint megjött az eső, kivéve a zarónapot. A 185 fős magyar csapat nagyon egységes volt, ami szerintem hatalmas szó ennyi embernél. A valogatott tagjai szurkoltak egymasnak és segítették egymast, ha kellett.
Jövőre Kijevben sarkanyhajó klubvilagbajnokagot szerveznek, a legközelebbi vilagbajnoksag pedig 2014-ben lesz, Poznanban.
Videók a sarkanyhajó vilagbajnoksagról az alabbi linken megtekinthetők: www.ustream.tv/channel/dragonboathungary
Tovabbi informació: www.kajakkenusport.hu