Michael Schumacher és Pat Symonds (Fotó: Davenport / xpb.cc)
A 62 esztendős Pat Symonds F1-es mérnöki pályafutását a Tolemannél kezdte az 1980-as évek elején. A csapat aztán később Benettonná, majd Renault-vá alakult, bajnoki címeket nyert, s nem mellesleg olyan versenyzőket foglalkoztatott, mint Ayrton Senna (még Tolemanként), Michael Schumacher (Benetton) és Fernando Alonso (Renault). A brit szakember mindhárom nagyágyúval együtt dolgozott – Sennával és Schumacherrel még versenymérnökként, Alonsóval már a csapat technikai igazgatójaként.
A Speedweeknek adott interjújában utóbbi két nagyságot hasonlította össze. „Mindkettejüknek példaértékű volt a munkamorálja, kiváló érzékük volt a részletekhez, emellett pedig rendkívül magabiztosak is voltak. De szerintem az önértékelésük különböztette meg őket leginkább a többiektől. Mindketten tudták, hogy győztes típusok, és soha eszükbe sem jutott a vereség. Ez a képességeikbe vetett mély hit számomra a nagyság jele egy versenyzőnél” – adott gyors jellemrajzot bajnokairól.
A szakember ugyanakkor számos különbséget is megfigyelte Schumacher és Alonso között. „Michael egyszerűen hihetetlenül jól kijött az emberekkel. Ő az egyik legkedvesebb fickó, akivel ebben a sportágban valaha is találkoztam. Nagyon nagyra tartottam őt. A csapattársai (szerelők, mérnökök) nagyon fontosak voltak számára, és valamennyiüket ismerte is. Ha a szomszédom lett volna, a legjobb barátok lettünk volna” – mesélte Schumacherről, majd Alonsóra tért át. „Fernando számára az emberek nem voltak ennyire fontosak, nem is ismerte valamennyiüket. Egyesek közelebb álltak hozzá, de nem annyira, mint Michaelhez. Schumcacher tudta, hogy az egész csapat mögötte áll. Alonso ha valakiről tudta, hogy segíthet neki, akkor kedves volt vele. Ha nem tudott neki segíteni, akkor viszont közömbös volt iránta.”
„Pályafutásom során csak két versenyzőnél tapasztaltam azt, hogy egy emberként képesek összefogni az egész csapatot: Michael Schumachernél és Mark Webbernél. Egyszerűen különleges személyiségek voltak, akiket mindenki szeretett, s ezért mindent megtettek azért, hogy segítsék őket. Fernando is jó vezér volt, mert mindenki tisztelte őt, de annyira lelkesítő, mint Michael, sosem volt.”
Ami a vezetési tudást illeti, Symonds nem tapasztalt ekkora különbséget a két bajnok között. „Eléggé hasonlóak voltak. Mindketten képesek voltak valami különlegesre, és mindig tudtak valami extrát nyújtani, ha szükség volt rá. Akkoriban sprintversenyek voltak a tankolások idején, és ha Ross Brawn a rádióban elmondta Michaelnek, hogy mire van szükségünk, azt is tudtuk, hogy Michael körről körre pontosan hozni is fogja azt. Fernando ugyanerre volt képes. Mindketten kiválóak voltak abban is, ahogyan úgymond olvasni tudták a versenyeket. Bizonyos értelemben képesek voltak elvonatkoztatni a puszta vezetéstől, és voltak tartalékaik arra, hogy magáról a verseny alakulásán is gondolkodjanak. Jól emlékszem még egy kanadai versenyre, amelyen Fernando szinte egy teljes körön keresztül beszélt a rádióba – és ez volt a leggyorsabb versenyköre! Nos, ha én az autóba ülök, és van egy hívásom, akkor lassabb leszek. Őt viszont ez sosem zavarta. Ez a plusz kapacitás emelte őt az ellenfelek fölé. És mindenre emlékeztek mindketten.”
„De nem fotografikus memóriáról beszélek. Akinek ilyen van, az mindenre visszaemlékezhet, ami csak megtörtént vele, de ez még nem jelenti azt, hogy egyben jól is használja fel ezeket az információkat. Ahogy Fernando, úgy Michael számára is nagyon sok adat állt rendelkezésére, és tudták, mit kezdjenek ezekkel, ki tudták válogatni közülük, mi a fontos és mi nem annyira. És ezzel megfelelő következtetésekre jutottak arról, milyen irányba kell továbbhaladniuk. Az elemzés fontos tehát ebben, nem maga az emlékezés. Egy fotografikus memóriával megáldott ember később tudni fogja, hogy ez az asztal itt fehér, és hogy hogy néztek ki a rajta lévő virágok. Fernando és Michael viszont el is magyaráznák neked, miért fehér az asztal, és miért éppen ezeket a virágokat választották hozzá” – mutatott rá Schumacher és Alonso különleges adottságaira.
