Shaoang-show Sanghajban

Kitűnően sikerült versenyt tudhat maga mögött Liu Shaoang (18), életében először ugyanis aranyérmet nyert rövid pályás gyorskorcsolya Világ Kupa-viadalon. A sanghaji esemény az 1000 m sikere mellett ezüstöt is hozott neki 500 m-en.

MTI/UP-info A mindössze 18 éves Liu Shaoang pályafutása első VK-aranyát szerezte meg Sanghajban, 1000 m-en: szinte végig vezetett az ötfős fináléban, amelyben a honfitárs, végül a negyedik helyen célba Knoch Viktor is szerepelt. Utóbbi teljesítménye azért is figyelemre méltó, mert a reményfutamokból harcolta ki a negyeddöntős szereplést, azaz neki hárommal többször kellett jégre lépnie.

liu_shaoang

Liu Shaoang fantasztikusan futott a sanghaji VK-versenyen  •  Forrás: MOKSZ

„A szezon első, novemberi Világ Kupa-versenyén megvolt az első érem, tegnap ezüstöt szereztem ötszázon, de végre megvan az arany is. A döntőben próbáltam végig higgadt maradni, ám már nagyon fáradt voltam, a szívem vitt előre” – értékelt az MTI-nek Liu Shaoang, aki sikerével feljött a második helyre a szakági pontversenyben.

A váltóval viszont nem zárt jó napot Shaoang, hiszen a testvérével, Shaolin Sándorral, Knoch Viktorral és Burján Csabával felálló staféta elesett 5000 m-en, és negyedik lett.

„Nagyszerű, hogy Shaoang ilyen fiatalon máris felért a csúcsra a Világ Kupában. De mindig van hova fejlődni, azt jelezte a váltó döntője. Jövő héten Dél-Koreában lesz a folytatás, ott meg kell verni a hazaiakat, csak hogy szokják” – értékelt Darázs István csapatvezető.

Shaoang az aranyérem mellett második hellyel utazik tovább a következő VK-versenyre,  hiszen 500 m-en is dobogóra állhatott, csak a szám kétszeres vb-aranyérmese, a kínai Vu Ta-csing előzte meg, alig tizedmásodperccel. Jegyezzük meg, Shaoang  így is a hatszoros olimpiai és húszszoros világbajnok dél-koreai születésű, de orosz színekben versenyző Viktor An és a szám VK-pontversenyében vezető kazah Abzal Azsgalijev előtt ért célba.

A 18 éves versenyző a mostani idény első állomásán, Calgaryban állhatott először dobogóra egyéniben, akkor 1000 méteren lett harmadik, így most pályafutása legjobb VK-szereplését produkálta.

Shaoangon kívül több magyar fiatal is szerepelt a kínai metropoliszban, eredményüket itt találja meg.

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS