Sikerült talpra állni

Javított mérlegén a kanadai Richmondban zajló utánpótlástornán a magyar serdülő jégkorong-válogatott, miután a csütörtöki játéknapon 4-2-re legyőzte a Mission AZ Ice U18 gárdáját.

STJ Kiadós pofonba szaladt bele a magyar U16-os jégkorong-válogatott a 36. International Bantam Midget Hockey Tournament elnevezésű utánpótlástorna második (ottani idő szerint szerdai) játéknapján. Ahogy arról honlapunk is beszámolt, a mieink 7-0-ra kaptak ki az OKA Edmontontól. De nem volt mit tenni, néhány óra alatt talpra kellett állnia Mayer Péter társulatának, hiszen csütörtökön következett az újabb erőpróba, a Mission AZ Ice U18 elleni összecsapás. Az arizonai alakulat is vereséggel hangolt a magyarok elleni összecsapásra, 3-1-re vesztett a South Island Royals ellenében.

Remek győzelemmel fejezték be a serdülők a csoporkört

Remek győzelemmel fejezték be a serdülők a csoportkört

A Richmond Ice Centre Coliseumban megrendezett találkozóra a szakmai stáb Halász Bénit állította a kapuba, a mezőnyben pedig a már megszokott társulat szerepelt. Ijesztően indult az összecsapás, mivel már a 10. másodpercben emberhátrányba kerültünk Rózsahegyi András kiállítása miatt. Az első harmadban további három kiállítást gyűjtöttek be a mieink, és a harmadikat gólra is váltotta a Mission AZ Ice U18, mégpedig 34 másodperccel a játékrész vége előtt, Andrei Yanovich révén. Ezzel szerencsére csak egyenlítettek az arizonaiak, hiszen 3 perc 19 másodperccel korábban a magyar csapat már megszerezte a vezetést Lövei Dávid révén, szintén emberfórban. Ám nem örülhettek túlságosan sokáig a Mission AZ Ice U18 hokisai, mert 5 másodperccel a dudaszó előtt Mesterházy Bálint találatával visszavette a vezetést a magyar együttes, így az első harmad 2-1-es eredménnyel zárult.

A következő gólra a 34. percig kellett várni, és örömünkre megint a mieink ünnepelhettek. Jarács Roland és Rétfalvi Kristóf előkészítése után Szűcs Ádám mattolta Cameron Judge kapust. Több gól a második játékrészben már nem esett, tehát 3-1-ről indult az utolsó harmad. Amelyből mindössze 4 perc 55 másodperc telt el, amikor újra nyílttá tette a csatát a Mission AZ Ice U18, mégpedig Brett Charron góljával. Szerencsére nem kellett sokáig izgulni, mert 2 perc 21 másodperccel később visszaállt a kétgólos különbség, köszönhetően Filep Zsombor találatának.

Több gól már nem született, a magyar U16-os válogatott végül 4-2-re győzött. A mieink 1 győzelemmel, 1 döntetlennel és 2 vereséggel fejezték be a csoportkört. Mivel a riválisoknak még egy-egy meccsük hátra van, a végső sorrend nem alakult ki, de majdnem biztosra vehető, hogy a magyar csapat az öt szereplős ágon a negyedik helyen végez, s így kap ellenfelet a Midget Major főcsoport másik csoportjából.

A magyar U16-os keret a richmondi tornára
Kapusok: Fekete Bence (2001, Vasas), Halász Béni (2001, MAC), Horváth Dominik (2001, Fehérvár)
Védők: Bogesic Vedran (2001, MAC), Farkas Botond (2001, Vasas), Gáspár Levente (2001, UTE), Horváth András (2001, Pesterzsébet), Jarács Roland (2001, MAC), Kedves Péter (2001, MAC), Simon Soma (2001, DVTK)
Csatárok: Béres Boldizsár (2001, UTE), Filep Zsombor (2001, Debrecen), Kaposi József (2001, UTE), Kozma Ferenc (2001, Debrecen), Lövei Dávid (2001, DVTK), Mesterházy Bálint (2001, Okanagan, osztrák), Rétfalvi Kristóf (2001, Fehérvár), Rózsahegyi András (2001, UTE), Sárdi Máté (2001, Dukla Trencin, szlovák), Somogyi Nátán (2001, Fehérvár), Szabó Zalán (2001, Fehérvár), Szűcs Ádám (2001, Fehérvár)

Az U16-os válogatott mérkőzései a Richmond-kupában (magyar idő szerint):
Magyarország–Prince George Cougars 1-3
Magyarország–South Island Royals 2-2
Magyarország–OHA Edmonton 0-7
Magyarország–Mission AZ Ice U18 4-2
2016. december 30–31.: rájátszás

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS